Zoltai Lajos: Jelentés Debrecen sz. kir. város múzeumának és Közművelődési Könyvtárának 1926. évi működéséről és állapotáról (1927)

A) Múzeumi jelentés - IV. Ásatások

16 amely még 1925 késői őszén került napvilágra, a város földjén és a város napszámosai által. Száz és egynéhány darab, a XVII. század második felében vert hazai és külföldi kisebb-nagyobb ezüstpénzről van szó. A lelet összes súlya 700 gramm körül van; anyagi értéke pedig csak 25—26%-át ha teszi annak a 300 aranykoronának, amennyit a fennálló jogszokások szerint a kincstár részesedési jogát érintő kincsleletnek érnie kell. Mégis a nagymélt. Pénzügyminiszter úr — újságok híradásából érte­sülvén ezen leletről' — annak a központi állampénztárba felkül­dését követelte. A városi tanács a múzeum véleményes javas­latának indokolására támaszkodva, kérte a Pénzügyminiszter urat, álljon el e kívánságtól és hagyja meg az egész leletet a város múzeumának, amely a találó erdei munkásokat az őket illető feleértékig kifogja elégíteni. Utóvégre is kénytelenek vol­tunk a rendőrség által nálunk deponált 108 db. ezüstérmet szept. 3-án az állami főpénztárhoz felküldeni, amely azt P. ü. minisz­teri letét 139—1926—27. sz. a. bevételezte. Sőregi János múzeumi segédőr, a bécsi egyetemen tanul­mányait bevégezvén, hivatalát 1926 augusztus 1-én ismét el­foglalta. A kir. pénzügyigazgatóság a fényűzési adómentességet múzeumunknak az 1926. évre is megadta. A leltári könyvekbe tavaly 1334 db. új szerzeményt vezet­tünk be ; közülök számosat a leltári könyvekben le is rajzol­tunk. Az iktató-könyv 208 ügyirat elintézéséről tanúskodik. A kézbesítő és postakönyv szerint összesen 572 levelet, jelentést, nyomtatványt továbbítottunk. IV. Ásatások. A rendelkezésünkre állott állami segélyt túlnyomó részben ásatásra költöttük. Az ásatásokat, Zoltai L. lábfájása miatt Sőregi János úgyszólván egymaga vezette. Hajdúböszörmény­ben, a vidi pusztán egy honfoglaláskori lovas-sírt, az ondód­pusztai hun-avar temetőben pedig harminckét újabb sírt tárt fel. A hajdúböszörményi vidi pusztán. A hajdúböszörményi ásatást a debreceni Hajduföldnek arról szóló rövid közlése előzte meg, hogy Erdős Imre vidi tanyáján tanyai iskola építéséhez szükséges homok bányászása közben arany fülbevalót találtak. Minthogy e lelet alapján népvándorlás­kori temetőt sejtettünk az Erdős Imre földjén, múzeumunk felkészült ottan végzendő próbaásatásra és ennek megkönnyí­tése, előkészítése végett megkereste dr. Somossy Béla böször­ményi polgármestert és H. Fekete Péter polgári iskolai igazgatót, mint a Böszörményben most alakuló városi múzeum vezetőjét.

Next

/
Thumbnails
Contents