Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1913. évi állapotáról (1914)

Függelék - Néprajzi tanulmányok a Hortobágyon

45 nevezték őkel és központi részökben állott a pásztor elesége számára a kunnyó. E kosarat az akol és a négyszegletes akolkarám váltotta fel, míg kialakul a f alakú karám és a csúcsával összefordított két X alakú négyszárnyú karám, mely a széltől és a csapós esőtől védi a pásztort és nyájat. A nádalkotmányt a nagy jószágoknál deszkából, gömbelyig fából rakják össze, amazt szárnyéknak, emezt akolnak nevezik. Sőt gyakran élőfa erdőt is ültetnek, hogy a jószágoknak envhelyről gondoskodjanak. Az életmód. . Az étkezésben még jobban kimutatható a hasonlatosság a pusztai népek között. A hortobágyi pásztor az északi szélesség 28 — 58° alatti pusztai területnek a civilizált viszonyok közé eső részében élvén, sokat elhagyott a régiből. Nem is a jelenlegi, hanem a XIX. század elején és közepén fennálló állapotokat kell inkább vizsgálnunk, ha a pásztoréletet a maga valóságában kívánjuk tanulmányozni. Első sorban meg kell állapí tanunk, hogy az e zónában lakó pásztorok főleg gabonaneműekkel táplálkoznak. A búza, de különösen a köles, melyet Almásy a kirgizek fő táplálékának tart, hasonlóképen talpláléka a hortobágyi pásztoroknak'is. Köleskása ép úgy hozzá tartozik a hortobágyi pásztorok eleségkészletéhez, mint Vámbéry török-tatár pásztoráéhoz. Míg Almásy, Vámbéry, Prinz és más ázsiai utazók csak sóba, vízbe főzetik meg a kézimalom által darált lisztet, addig pásztoraink jó tepertővel megzsírozott lebbencs leves mellett a tejben főzött tiszta-levest is nagyban eszik. A Hortobágy területén felszínre kerülő őrlő kövek arról győznek meg bennünket, hogy a primitív módon való őrlés századokkal ezelőtt meg volt nálunk is épp úgy, mint ma az ázsiai pásztoroknál, továbbá, hogy a gabonaneműek mindig táplálékul szolgáltak az itteni lakosoknak. Nálunk az egyszerű lisztpép egyszerű, de ízletes tésztává változott, amit a kultura kedvező hatásának és a kedvező gazdasági alakulatnak kell betudni. Hiszen a kirgiz ép úgy megpirítja a darát, mint mi a tisztát. Míg nálunk a szalonna és füstölt hús élvezetéhez bár nagyobb időközökben, de állandóan hozzájut a pásztor, addig keleti rokonainknál ez ritka eleség. A friss hús élvezése pedig úgy nálunk, mint török-tatár rokonainknál sem mondható általánosnak, mert a pásztor ma már nem a maga jószágát őrzi, de ha még ezt teszi is, gazdasági okokból lehetetlen. Vámbéry ugyanazt látszik bizonyítani, mintha a pásztornak természetszerűleg egyetlen eledele a hús volna, de ezzel szemben Almássy magyarázatát kell elfogadni, aki szerint a pásztor egyetlen vagyoni alapja a jószágban van letéve s ez ingatag