Zoltai Lajos: Jelentés Debreczen sz. kir. város múzeuma 1913. évi állapotáról (1914)

Függelék - Hol feküdt az ohati apátság?

37 mutatja a Suhjmosfö fekvését, amelyet eddig, ez a helynév ma már nem élvén, biztosan nem ösmertünk. Tudjuk tehát már az 1336. évi nevezetes határjárás kiindulási pontját, amelyet Végh néhány kilométerrel távolabb, a Paptava környékén, sőt ettől is odébb, a Sóskáshát tájékán keresett. Ebből következett, hogy Végh, aki makacsul ragaszkodott nagymajorbeli elméletéhez, a többi határjelző helyet is a valósággal homlokegyenest ellenkező tévedéssel jelölte meg, erőszakos hely- és névmagyarázatokba kényszerítvén magát. így a Mirhó vagy Mirhás nevű eret, amint ő mondja, íolyócskát, mely Csege alól kiindulva, a holt Tisza medrével csaknem párhuzamosan ballag az igazi Morotva— Morina felé, megtette Morinának. Szerinte más volt a Morina, mert az „fluvius" és megint más a Morotva, mely ,,tespedő víz". Mellékes, hogy István egri pap ,,fluvius"-nak írta a Mórinál. Mert a középkori oklevelek a holt folyammedrek, állóvizek, tavak (lacus, palus) megjelölésére a Morotva, Mortva, Morina, Morna kifejezéseket felváltva használják.

1 A szóban forgó tájék geographiai alakulatával ismerős jól tudja, hogy a Mirhóra vagy Mirhasra csakúgy nem illik a fluvius elnevezés, mint a Morotvára ; a Morotva jellege pedig a Mirhón még kevésbbé ismerhető fel. Nem sikerült a Hatrongyos nevü tanyának az anjoukori Határos nevű hellyel azonosítása sem. Amaz csak az újabb korban kapta ezt a nevet elhanyagolt, romladozó épületeitől. Míg a Határos kétségtelenül a Morotva délkeleti oldala és a Godolyahát tájékán feküdt, amelyet a debreczeniek Szabolcs vármegyéhez, a juh-hodályt építtető Vayak ellen benyújtott protestatiojokban Határosnak is neveznek.

2 A Teulgescherethye sem egy a Tőgyerével, mert bizonyos, hogy amaz nem fluentum vagy vádum vagy alveus volt, hanem nemus = berek, liget. Véghnek csak annyiban van igaza, hogy a Morotva és a Teulgescherethye együvé tartoztak. A most már rendelkezésemre álló adatok és a helyi viszonyok ismeretének segítségével tehát ilyen módon követhetjük az 1336. évi határjárók nyomait. (V. ö. a mellékelt térképpel.) A most már ismert Sulymosfötől déli irányban megindulva, szorosan a Nagy morotva, másként a Morina szélén haladtak, amelyben IV. Béla szerint halászati joguk volt az ohati apátnak és az ohati uraknak. A Határos nevű helynél, mely a Szántástok, a Godolyahát és a Mirhás foka között feküdt, keletre fordultak és mindjárt a Szárazberket, — a magánlevéltár térképe alapján helyesen, Szarvasberkei érték ; ezt az oklevél collis-nak, dombnak nevezi. A Morotva közelében ma nincs más dombszerű emelkedés ; föltehető, hogy hajdan sem volt, hanem csak 1 V. ö. .Magyar Nyelvtörténeti Szótár. II. 873. és Magyar OklevélSzótár. 668. 2 Szabolcs vármegye levéltára. 1793. Fasc. 9. 205.