Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

IRODALOMTÖRTÉNET - LITERATUR - Bakó Endre: Sinka István pályakezdő évei

13. Pusztai kesergő Szűröm nyűtt gallérján jégeső kopog, S a falevelek árja utamat belepi. Zeng-zúg az ősi, messzi nádas: Apám kósza lelke száz húron zokog, Fájdalma halk kínnal a lelkemet átveri. A kis tanyám rég halott, puszta, néma rom... A szívem néha hogy fáj itt belül. Az ős-berek, e szent föld, mely enyém volt egykoron, Ma már csak álom. Többé nincs hazám! Nyűtt, bús a ködmenem, nád a nyoszolyám. A rónák szele nekem gyászdalt hegedül, S két orcámra dermedt, fagyos csókot ád. Heverek a magyar sors hideg, messzi mélyén, S dalolom magamnak a magam sírdalát. S van úgy itt néha, hogy bennem bánat remeg, De úgy is van néha, hogy a könnyem pereg. S halk szókat sugdosok halk estéknek, jaj, én... én! Szűröm nyűtt gallérján kopog jégeső, Megyek arra, hol rövidebb az út. Köröttem az Alföld ős, szent dala zúg, S két lábom a süppeteg avarba merül. S csillagtalan éjszakákon Kószálok én hét határon Egyedül, jaj, egyedül. Vésztő (1931. ápr. 5. 14. sz.) 14. Ó, sugarak O, sugarak, ti pompázó dús színek, fonódó, enyhe, halk melódiák, s virágok harmatán lángoló rubinok, jertek: bágyadtak és fájnak most a szivek, s hódolva hajlongnak felétek a fák; 215