Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Bihari-Horváth László: A bakonszegi parasztközösség által a XVIII. században hasznosított puszták története: a Kovácsi- és a Bócsi-puszta

lyett az időbeni elmélyítésre, a pusztásodás-pusztahasznosítás-összeolvadás jelensége folyamatjellegének megragadására, gazdaságtörténeti értelmezésére törekedtem. Vizsgálati területemet tehát jelenleg

1

8 azok a puszták képezik, melyeket bizonyosan valamely paraszti közösség hasznosított. Az úrbérrendezés kori investigatiók kilenc ilyen parasztközösséget jelöltek meg: a (nyír)acsádit, a bakonszegit, a borsit, a furtait, a magyarhomorogit, a komádit, a konyárit, a körösszegapátit és a (mező)sasit.

1

9 Ezek közül jelen tanulmányomban a Berettyó-melléki Bakonszeg parasztközösségének pusztahasznosítását mutatom be, részletesebben ismertetve a bakonszegiek által használt Kovácsi- és Bócsi-puszták

2

0 történetére vonatkozó kutatási eredményeimet (2. ábra). Mielőtt azonban vizsgálat alá vonnám ezen pusztákat, szükségesnek tartom a pusztai határhasználat jelenségének általánosabb értelmezését adni. A pusztahasznosítás A török kiűzését követően, a XVIII. század folyamán a pusztahasznosításnak számtalan - sokszor a középkori gyakorlatra épülő - változata alakult ki. Tanulmányomban a paraszti közösség általi pusztahasznosítás alatt az úrbéres jogállású csoportok prédiumon,

2' azaz pusztabirtokon folytatott gazdálkodását értem. Ennek jogi keretét 1

8 Kutatásom még nem zárult le, a forrásfeltárás jelenleg is folyik, lehetővé téve a vizsgálati terület folyamatos bővítését. 1

9 E kilenc településen túl további öt lakosai vallották, hogy saját határuk szűkössége miatt (az egész közösség, vagy csak egyes tagjai) kénytelenek más települések határait is használni. A (bihar-) dancsházaiaknak például kevés legelőmezőik miatt, jóllehet csak telente, de másutt kellett legeltetniük marháikat. A dologidő múltával a dancsházaiakhoz hasonlóan a szentpéterszegiek és a váncsodiak is más határra csapták heverő marhájukat. A kabaiak, mivel többnyire hátas határuk szűkön termett és nem is volt annyi szántóföldjük, hogy a maguk határán eléltek volna, a közelben lévő szomszéd határokon kényszerültek szántani. Sárándról csak a tehetősebb gazdák szántottak más határon saját szántóföldjeik homokos volta miatt. Ezen öt település paraszti közösségeinek (saját lokalitásuk térbeli korlátain túlmutató) határhasználati gyakorlatát kutatásomban azért nem érintettem, mert a vallomásokban használt helymegjelölések meglehetősen általánosak ahhoz, semhogy biztosan pusztahasznosítást lehessen mögöttük feltételezni. További kutatásaimnak azonban célja lesz az általánosan megjelölt, saját határon túli közösségi gazdálkodás felderítése és magyarázata is. 2

0 A Kovácsi-puszta (egykor Kovácsi település bel- és külterülete) jelenleg Bakonszeg községhez tartozik, annak északi határát alkotja, míg a Bócsi-puszta (egykor Bölcs település külterülete) jelenleg legnagyobbrészt Berettyóújfalu város berettyószentmártoni határának északnyugati határrészét képezi, illetve egy kisebb része ma ugyancsak Bakonszeg birtoka (feltételezhetően erre a részre esik Bölcs elpusztult belterülete is). 2

1 A középkori európai latin nyelvben a prédium általában a szabad tulajdont, a földesúrnak a saját eszközeivel fenntartott mezőgazdasági üzemét jelentette. A XI-XIII. századi magyar okleveles forrásokban a prédiumtelepülés (magában foglalva a hozzá tartozó határ, művelhető földterület egy részét, vagy gyakrabban egészét) eredetileg ugyancsak a földesúrnak, rendszerint rabszolga állapotú (servus), vagy eredetű népesség munkaerejére épülő, önellátó mezőgazdasági üzemeként tűnt fel és szerepelt a 14. század végéig, a prédiumos gazdálkodás megszűnéséig. Ekkor egyes prédium-települések faluvá (villává, posessiová) fejlődtek, mások - miután a földesúri házi gazdálkodás már nem igényelt munkaerőt - elnéptelenedtek, pusztává váltak, sőt eredeti gazdaságifunkciójuk helyett megnevezésük is (a XV. század második felétől már általánosan) a puszta fogalmának kifejezője lett. (Vö. Szabó 1963.) 113