Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 15-16. (Berettyóújfalu, 2011)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Bihari-Horváth László: A bakonszegi parasztközösség által a XVIII. században hasznosított puszták története: a Kovácsi- és a Bócsi-puszta

geneológiai és migrációs kutatásokat, melyek nagy valószínűséggel rajzolhatnának hiteles képet a lokális közösségek török időkben kialakított túlélési stratégiáiról. A magam, 2009-ben megkezdett kutatása során azonban nem is elsősorban erre, azaz a XVI-XVII. századi pusztulás - kontextuálisan kétségtelenül jelentős - társadalomtörténeti, mint inkább a XVIII. század végi pusztahasznosítás gazdaságtörténeti vonatkozásaira kerestem adatokat.

1

5 Ehhez mindenekelőtt az Országos Levéltár Urbaria et Conscriptiones fondja szolgált elsődleges forrásul. A kamarai, magánföldesúri és egyházi birtokokról, azok jobbágy népességről készített urbáriumok, úrbéri összeírások, birtok- és vagyonbecslései időben meglehetősen kiterjedt, a XVI. század közepétől a XVIII. század végéig húzódó időszak adatsorai ugyanakkor lehetővé tették, hogy a gazdaságtörténeti fókuszú pusztatörténetek viszonylagosan teljes vertikumát, azaz a pusztulás előtti településtörténeteket (főképpen birtoklástörténeteket) csakúgy, mint a pusztulás történeteit, és mindenekelőtt a pusztahasznosítást megvilágítsam. Ezen adatsorok kiegészítéseként használtam fel a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár feudális kori iratanyagából Bihar Vármegye Nemesi Közgyűlésének (érintőlegesen, az elsősorban a pusztahasznosító paraszti közösségek bérlői kötelezettségeit és jogait dokumentáló) jegyzőkönyveit, főként pedig a vármegye községi irategyütteseit. A pusztákon folytatott gazdálkodás feltételeiről, a pusztai határhasználat mikéntjéről alapvető adatokat a Mária Terézia rendelete nyomán megkezdett országos úrbérrendezés anyagához szorosan kapcsolódó investigatiók, paraszti vallomások'

6 biztosították kutatásomhoz. A puszták és művelés alá vont határrészeik lokalizálását az első katonai felmérés térképszelvényeinek és egyéb kéziratos térképek adaptálásával végeztem el. A Sárréti járáson belüli, tulajdonképpeni vizsgálati területemet azok a puszták alkották, melyeket (legalább) a XVIII. század utolsó harmadától (konkrétan az országos úrbérrendezés során, 1769 és 1771 között felvételezett paraszti vallomások időmetszetétől) a 19. század közepéig paraszti közösségek hasznosítottak. Kutatásom így nem terjedt ki egyrészt a korszakban a járás területén található összes (ezen belül pedig szintén nem terjedt ki az összes, a török idők alatt elnéptelenedett) egykori települési pusztahatárnak, másrészt a nem közösségi bérletek formájában használt pusztáknak a hasznosítási formáira.

1

7 Ennek okát az adja, hogy vizsgálatom térbeli kiszélesítése he1

5 Előkutatásaim és kutatómunkám eddigi eredményeit két tanulmányban közöltem: Bihari-Horváth 2008: 5-33., Uő. 2011:69-80. 1

6 A forrásanyagot közli: Bársony -Papp-Takács i. m. 1

7 Az úrbérrendezés során felvételezett paraszti vallomásokban a puszta gyakorta, mint a földesúr számára teljesített robot helyszíne jelenik meg. A járásból például Bárándon, Nagyrábén és (Sárrét-) Udvarin vallották, hogy a kisrábéi pusztán évente takartak az uraság számára (20-tól 40-ig terjedő) „közönséges boglya szénát". (Bársony-Papp-Takács i. m. 211., 253., 276.) 112