Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

MEGEMLÉKEZÉSEK - NACHRUF - Csorba Csaba: Emlékezés Dankó Imrére ( 1922-2008)

monográfiájában Dankó Imre írta a kézművességről és az árucsereviszonyokról szóló részt (1981). Az előző esztendőben (1980) megjelent Derecske története kötetnek viszont lektora volt. A Balassa Iván szerkesztésében megjelent Báránd története és néprajza kötetben a közlekedés és árucsere néprajzát írta meg (1985). Molnár Ambrusnak a sárréti Nagyrábé történetével kapcsolatos tanulmánykötete lektorálását is elvállalta (1985). Az 1980-as években, amikor a hajdúvárosok „elfogytak", a megyei tudománypolitika figyelme lassan Hajdú-Bihar megye más települései, így Bihar jelentősebb települései felé fordult. A hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeumhoz hasonlóan Dankó Imre arra is figyelmet fordított, hogy a Bihari Múzeum rangos évkönyvekkel is „igazolja" létjogosultságát, s kiadványsorozatával lehetőséget kapjon a magyar és nemzetközi kiadványcsere kapcsolatba való beilleszkedésre, ami kezdettől fogva a tudományos intézmények munkájának nélkülözhetetlen velejárója volt. 1976-ban megjelent az első, 1978-ban a II. kötet. Az már nem Dankó Imrén múlt, hogy 8 esztendőnek kellett eltelnie az újabb évkönyv (IV-V. kötet) megjelenéséig. A III. kötetben (1982. 225-252.) jelentős tanulmányt közölt a vasfüvei kapcsolatos sárréti hiedelmekről. 1975-től viszont meglehetős folytonossággal jelent meg a Bihari Dolgozatok sorozata (1975-1989 között 9 kötet). Dankó Imre kezdettől igyekezett kapcsolatot tartani a partiumi, erdélyi magyar kutatókkal (történészekkel, etnográfusokkal, folkloristákkal, irodalomtörténészekkel), művészekkel, írókkal. Ebben segítette az, hogy rokoni kötődései is voltak. Ez a kapcsolattartás 1969-től fölerősödött, amikor (átmenetileg) lazulni látszott a romániai magyar értelmiséget gúzsba kötő román diktatórikus szorítás. Igen nagyra becsülte Jakó Zsigmondot, a Bihar-kutatás meghatározó személyiségét, az erdélyi magyar tudományosság egyik legnagyobb személyiségét. Nem véletlen, hogy születésének 60., a 70. és a 90. évfordulóján is cikkel köszöntötte. Alapos ismertetést közölt erdélyi művelődéstörténeti tanulmánykötetéről is (Békési Élet, 1978). Tartotta a kapcsolatot a többi jeles történésszel (Egyed Ákossal, Csetri Elekkel, Imreh Istvánnal stb.), vagy a nyelvészekkel. Nagyszalontáról Dánielisz Endrével volt jó barátságban és állandó kapcsolatban, majd Fábián Imrével is. A kolozsvári etnográfusok közül ICós Károly, a folkloristák közül Faragó József is levelezőpartnere volt. A művészek közül Gy. Szabó Béla portrét is készített róla. Megemlékezett könyveikről, hosszabb-rövidebb megemlékezésekkel tudósított halálukról. E sorok írója is neki köszönheti, hogy 1970-től szinte minden jelentős erdélyi társadalomtudóssal fölvehette a személyes kapcsolatot. 295