Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

MEGEMLÉKEZÉSEK - NACHRUF - Csorba Csaba: Emlékezés Jakó Zsigmondra (1916-2008)

még egyetemen sem szándékozott oktatni). Kolozsvárt viszont ott volt az Erdélyi Múzeum gazdag levéltára, amelynek vezetője, Kelemen Lajos, Erdély történetének élő lexikona, olyan ember volt, aki mellett sok-sok hasznos ismeretet lehetett szerezni. 1941-1949 között a levéltár köré megszervezte a magyar iratvédelmi és kutatóközpontot. 1941-1944 között a levéltár megújult. Sikerült igen sok, felbecsülhetetlen értékű családi iratanyagot bemenekíteni, s ezek csonkulás nélkül átvészelték a háborút is. Az egyes kastélyok-kúriák gazdátlanná vált iratanyagából is mentették, ami menthető volt. Jakó Zsigmond kolozsvári ténykedése mellett sem feledkezett meg Biharról. Igen alapos, elemző bírálatot közölt Mezősi Károlynak Bihar vármegye a török uralom megszűnése idején (Bp., 1943) c. monográfiájáról a Századok c. folyóiratban (1944). Ebből is világosan kiderült, hogy nemcsak a középkori források világában mozog otthonosan, hanem igen alaposan kiismeri magát a 16-18. század dokumentumai között is. Feltétlenül érdemes a figyelemre Juhász Istvánnak az erdélyi románok közötti reformációról írott művéről készült részletes kritikája is (Századok, 1941). Bihar, amelynek a török korban igen sok települése elpusztult, igen jó minta volt Jakó Zsigmond számára, hogy Az elpusztult települések kutatása címmel írjon módszertani útmutatót (Kolozsvár, 1945). Ujabb kiadása napjainkban is igencsak időszerű lenne! 1941-1944 között egész sor fontos monográfiába írt jelentős tanulmányokat (a románság újkori megtelepedéséről, Belső-Szolnok és Doboka megye magyarságáról stb.). Legterjedelmesebb mintaszerű forráskiadványa: A gyalui vártartomány urbáriumai (1944). Azzal, hogy 1950-ben betiltották az Erdélyi Múzeum-Egyesületet (EME), az önálló erdélyi magyar történeti kutatás bázisát rombolták le. Ekkor került Jakó Zsigmond a Bolyai Egyetemre, ahol (kisebb megszakítással) nyugdíjazásáig (1981) oktathatott. Amíg létezett a Bolyai Tudományegyetem, középkori egyetemes történelmet és történeti segédtudományokat tanított. A magyar és román egyetem „egyesítése" (1959) után már csak a segédtudományokat oktathatta. Nem kapott lehetőséget arra, hogy szakdolgozatot készíthessenek hozzá, még kevésbé foglalkozhatott doktorandusokkal. Azaz megtűrték, de igyekeztek minden lehető módon háttérbe szorítani, hogy ne nevelhessen tanítványokat, utódokat. Persze így is voltak néhányan, akik kijátszották a hatalom éberségét (Tonk Sándor, Vekov Károly, Kovács András, Vogel Sándor, Sebestyén Kálmán és mások). A hatalom számára nyilvánvaló volt, hogy Jakó Zsigmond a román történetírás Erdély históriáját meghamisító vonalától a lehető legtávolabb áll. Bár nagyon óvatosan, 287