Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

A fürészelt faáru nagy tömegű megjelenése tette lehetővé a XIX. század utolsó harmadában a deszka- és léckerítések elterjedését, amelyek sok vidéken ma is jellegzetesek. Altalános az is, hogy a kerítésoszlopokra, culápokra szögezik fel a vízszintesen egymás fölé állogatott deszkákat, így alkotva paílókerítést. (27. kép) Gyakran előfordul, hogy a kerítésoszlopok tetejét ferdére vágják, s erre deszkát, prémfát szegeznek, amely mint egy fél nyeregtető védi a kerítés tetejét az esőtől. A deszkakerítés egyik, igen sok faanyagot kívánó változata, amikor a deszkákat függőlegesen helyezik el oly módon, hogy az oszlopok alsó és felső végét vékony gerendákkal, riglifákkal kötik össze, s ezekre szegezik a deszkát. A gazdag díszítési lehetőséget kínáló léckerítés annyiban különbözik az előbbitől, hogy a riglifákra deszka helyett 4—5 cm széles és egymástól ugyanilyen távolságra helyezett, felső végükön ék vagy tulipán alakúra faragott léceket szegeznek. A kis- és nagykapuk anyaga és technikája is megegyezik a kerítésével az archaikus formáknál. A kapukat, különösen a Tiszától keletre és északra fekvő tájakon az időjárás viszontagságai ellen tetővel védik, ami azonban kitűnő alkalmat nyújt a díszítésre is. Ezek az úgynevezett koporsós, koporsófedeles kapuk napjainkban is szép számban megtalálhatók a bihari területeken. Összegzés A fent leírtakban azzal a módszerrel kívántam áttekinteni Pocsaj építészeti gyakorlatának utolsó bő két évszázadát, hogy az egyes fejezetekben folyamatában kísértem végig a különböző jelenségek történeti fejlődését, átalakulását. A klasszikus népi építészeti összefoglaláson túl, azzal azonos módszerrel, és amennyire lehetett szemlélettel. Próbáltam valamennyi szakaszban hangsúlyozni valamennyi befolyásoló tényezőt, és azok változását, valamint a változások okaira is magyarázatot kívántam kapni és adni. A Bevezetőben elkezdtem taglalni azt a gondolatot, hogy miként tud, illetve miként és meddig szándékozik az ember együtt élni és együttműködni környezetével. Az erre kapott válaszok megfogalmazása sok esetben tűnhetett szkeptikusnak, de annak ellenére, hogy a XX. század második felének folyamatait nem tekinthetjük egyenes vonalú logikán haladó fejlődésnek, mégis az az elsődleges szempont, hogy a maga életkörülményei között, szűkebben a maga által épített környezetben az ember mennyire él elégedetten, mennyire elégíti ki az komfort- és esztétikai igényeit egyaránt. Ez arra enged következtetni, hogy ha a sokak által már megfogalmazott megállapítást idézzük, miszerint az utóbbi néhány évtized kulturális és materiális folyamatai és hozadéka nem 239