Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)
FORRÁSKÖZLÉS - QUELLENNACHWEIS - Bél Mátyás: Bihar vármegye leírása (fordította: R Szalay Emőke jegyzetekkel ellátta Csorba Csaba)
távoli folyókba. Amennyire bizonytalan, hogy honnan hozzák az aranyat, annyira nem lehet kételkedni, hogy a fekete üledék, amit Köleséri vasat hordozónak nevez, az az arany fövenye, ami záporesővel zúdul le, és keveredik össze. Tudjuk, hogy Magyarországon vannak bányák, ahol az aranyat vassal együtt bányásszák. Ha pedig a föveny, amelyet mosnak, a hegyekből jön, az arany, amit belőle elkülönítenek, miért nem hasonló sem színben, sem anyagban, sem más tulajdonságban. És nem a hegyekben mosott arany különbözősége okozza, hogy nem hisszük, a folyami arany is a hegyekből származik. Eltér ugyan alakban, és hogy a folyókban parányi csak, annak az az oka, hogy nem tudja másként kimosni, csak a nagyobb részek szétmállasztásával. Politikai rész A lakosokról és a hivatalokról Kivonat I.§ A dákok az elsők között lakták ezt a vidéket: ezért Ptolemaeus Dacia néven jegyzi fel azt a területet, amely a Kárpát hegynél kezdődik, nyugatról a Tisza folyó, délről a Duna, északról a szarmata Európa zár be: feljegyzése szerint az erdélyieket, székelyeket, románokat és a magyarok nagy részét, akik a Lengyelország felé kitárulkozó földet lakják, dákoknak nevezi. Bár a galatákat, scordidusokat, akiket Athenius Laziumnál említ, nekem ide kellene helyeznem, de hazugságba nem akarok kerülni, mivel csak annyi biztos, hogy ezeken a részeken található egy hegy, amelyet a lakosok Kalotaszögnek, mint a galaták szöglete, neveznek, de valójában nem lehet azt hinni, hogy a magyarok Kalotája a galatáktól hátrahagyott szó lenne. Biztosabb az, hogy amikor a hunok Attylával Magyarországot keresték, idejutottak; és nem kétséges, hogy az utódaik, amikor Chaba megosztotta őket, itt álltak meg. (a) Bármint is legyen, amíg Magyarországot itt a dákok és a gepidák, ott a jazigok birtokolták, ebben a részben is változtak a lakosok: a visszatért hunok pedig, miután elfoglalták Erdélyt, midőn látták, hogy Pannóniában Nagy Károly kegyetlenkedik, nem keltek át a Tiszán, hanem a part mentén helyezték el táborukat, és egészen addig ott maradtak, amíg Nagy Károly halálhírére felserkenve a szerencse reményét magukba nem fogadták. Miután pedig meghódították Magyarországot, ezeket a részeket Sabolcz vezér és Kendi szállta meg. II. § A magyarok, akik ennek a vidéknek legnagyobb részét birtokolják, kétségkívül az ő utódaik. Attól az időtől kezdve, hogy Sabolcz vezér a nemzetségét ideplántálta, 22