Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

ajtócskákkal látták el a mell védés tornácok udvari bejáratait, később pedig a megjelenő nyári konyhák ajtaját is. A XIX. század első felében még nagyrészt keményfából készültek az átlagos parasztház többi ajtói is. A szobaajtók - valamint az utcai tornácajtók - azonban rendszerint igényesebb kivitelűek, gyakran betétekkel és rátétekkel díszítettek. A XVIII. századtól a már sokat emlegetett fahelyzet folytán nyomon követhetjük a puhafa szobaajtók terjedését, de a parasztok széles rétegei számára az asztalos készítette fenyőajtó csak a XIX. század derekától válik elérhetővé, ekkor is főként módosabb körben. Ezek az ajtók már borított tokkal, díszes, többszörösen osztott béléssel készültek. A XIX-XX. század fordulójától kettős bejárati ajtókat kezdenek alkalmazni, a befelé nyíló szárny felső fele rendszerint üvegezett. A jobbágyházak ablakai nagyjából a XVIII. századig többnyire vakok, azaz üvegezetlenek. Az üveget vessző-, zsúpfonás, fatábla, marhahólyag (lantorna) helyettesítette Mindezek az egyszerű megoldások a XVIII. század folyamán még általánosak voltak, s csak lassan adták át helyüket az üveges ablaknak. Egy-két ablakkal a legegyszerűbb házak is rendelkeztek. Ha egy ablak volt, az az utcai fronton helyezkedett el, általában aszimmetrikusan, a belső sarokhoz közel, a második szobaablak az udvarra nézett. A konyhák, pitvarok, gyakorlatilag a XIX. század végéig, csak az ajtón át kaptak fényt és levegőt, a kamrák pedig kis szellőzőnyílásokkal rendelkeztek. Szerkezetük összefügg az alkalmazott faltechnikával, ács- vagy pallótokosak, a földfalú épületek esetében a tok független a falszerkezettől. Két kis ablakszárnyuk két-két üvegtáblát foglal magába. A falba tapasztott, keret nélküli üveg már csak néhány gazdasági épületen fedezhető fel, ott viszont a XX. század közepéig általános volt (pl.: Árpád u. 103. - nyári konyha). A XIX. század második feléig az ablakokat külső fatáblák védik. Köztük előfordulnak egyszárnyú, hevederes keményfatáblák is, de a fönnmaradt példányok többsége kétszárnyú és betétes szerkezetű fenyőfatábla. A XIX. század közepétől megnő az ablakok száma és mérete, igényesebb asztalos szerkezeteket kezdenek alkalmazni. Az ablaktok borított, az ablakszárnyak 3-3, méretüket tekintve 2/3:1/3 arányban osztott 2-2 üvegtáblából állnak. A XX. század elején az ablakok jelentősége tovább nő. Az egyre gyakoribb melegkonyhákat is ellátják egy-két ablakkal. A ház két nagy ablakkal néz az utcára. A házak ablakai a XX. században változatos képet mutatnak. A hagyományos formák tovább élnek, de korántsem a legfejlettebb szerkezetek jellemzik az egész országot. Ekkortájt új fordulat következik; a kisipari ablakok átadják helyüket a gyárilag készült, új típusú nyílászáróknak, köztük az 1970-es évekig uralkodó, előnytelen megjelenésű 228