Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

faoszlopos tornácok voltak. Többnyire a puszta döngölt talajon álltak, felül pedig becsapolással csatlakoztak a tető súlyát is tartó gerendához. A gerenda fesztávolságán csökkentettek bizonyos kiegészítő elemek. Itt a leggyakoribb az egyszerűbb nyeregfa, illetve könyökfa alkalmazása. Ez utóbbival készült tornácnak szarkalábas tornác a neve szűkebb s tágabb vidékünkön egyaránt. A nyeregfa és a faoszlop derékszögébe kerülhetett fűrészelt díszítés is, de ez a sárréti településeken sokkal jellemzőbb, mint itt. A fatornácok a még ma is álló pocsaji szegény paraszti és zsellérházak őrizték meg. Ezek mindegyike léc- vagy ritkábban deszkamellvéddel készült. A XIX. században széles körben alkalmazták a lopott tornác néven ismertté vált tornácbeugrót. A Dél-Biharban és a Sárréten gyakori rövid középtomácra jobban illik a lopott tomác elnevezés, mert az oldaltornác két végének befalazásával jött létre.

4

2 A tornác ilyen praktikus átalakításával országszerte találkozhatunk, főként a XX. századi szilárd falú tornácoknál. A falazott tornácokról általában elmondható, hogy ott, ahol a fatornácnak nagy hagyományai voltak, közvetlenül azok örökébe léptek. Ez a folyamat hozzávetőleg a XIX. század derekától figyelhető meg. Másutt a tornác késői alkalmazásának folyamatába illeszkedtek. A téglából, kőből emelt tornácok gazdag formaváltozatai nagyrészt a magas építészeti stílusok hatására alakultak. A két világháború közti évtizedekben a gazdagabb portákon megkezdődik a tornácok beüvegezése, ami nagyobb mértékben az 1950-es évektől terjed. S ezzel a tornácok fejlődése le is zárul, építésük befejeződik. (14. kép) Nyílászárók Az épületfalakon számos különféle nyílás szolgálja a közlekedést, szellőztetést és világítást. Közülük legfontosabbak az ajtók és ablakok. Rajtuk kívül a hagyományos parasztház kisebb nyílásokkal is rendelkezik, amelyek a füstszabályozást, zárkezelést, kitekintést vagy éppen a macskák ki- és bejárását biztosítják. Az ajtók száma, szerkezete és minősége szoros összefüggést mutat a betöltött funkcióval, a ház bejárati rendszerével, füstelvezetésével és színvonalával. Az ajtó három fő alkotóeleme a tok, az ajtószárny és a zár. AXIX. század közepéig leggyakoribb a középkorban is alkalmazott gerendákból készült ácstok. A konyha- vagy bejárati ajtó előtt országszerte gyakori volt a fél- vagy egész magas lécajtó, különösen az egyszárnyú ajtók előtt. A könnyű ajtórács, verőce, veréce, rostíly meleg időben védte a lakást az állatoktól, és jó szellőzést biztosított. Hasonló szerkezetű és nevű alacsony 4

2 GYÖRFFY I. 1909. 32. 34-35; DÁM L. 1975. 227