Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

A zsindelyfedés XIX. század közepéig országosan ismert volt, noha igazi elterjedési területe Erdélyre és az északi hegyvidék területeire tehető, más vidékeken jobbára nemesi házak, középületek, templomok és harangtornyok, polgárházak esetében fordult elő. Mivel a hegyvidékeken iparszerüen űzték a zsindelyhasítást és a zsindelyszegkészítést, így a sajátos területi munkamegosztás következtében ezekből a specialista falvakból nagy távolságokra is eljutott. Szekérrel, tutajjal ért le az áru a fában szegény alföldi területekre, s árulták vásárokon vagy házalva. A XIX. század második felétől könnyebben megszerezhetővé vált, mert a Tisza és a Duna nagyobb kikötőiben épült gatterek, fűrészmalmok már helyben, nagy mennyiségben és olcsóbban állították elő. Ezért nem lehetett csodálkozni, hogy a századforduló épületstatisztikáiban olyan, fában szegény vidékeken is nagy részaránnyal szerepel a zsindelytető, mint például a Tiszántúl egyes települései. A többnyire lucfenyőből hasított és megmunkált, 40-80 cm hosszú, vékony zsindely egyik hosszanti oldala vastagabb és hornyolt volt, amelybe a tetőn a másik zsindely vékonyabb széle illeszkedett. A méretéhez igazított tetőlécekre faszögekkel, később kovácsolt vasszögekkel rögzítették, alulról fölfelé úgy, hogy a felső sorok egy kicsit mindig takarják az alattuk lévő sor felső részét. így a hornyolás és ez a takarás tökéletes vízzáró réteget hozott létre. Pocsajban a legjelentősebb zsindelyezett épület az 1786-1801 között állt református templom volt, melyhez a zsindelyt az Erdélyből Nagyváradon keresztül érkezett árusoktól rendelték és vásárolták meg. Lakóházaknál nem voltjellemző a zsindelyfedés, annál inkább a galambdúcokon. Noha nem a legmeghatározóbb épülete egy parasztportának, a zsindelyezés szempontjából kiváló indikátor. Az elhasználódott zsindelyt aztán nagyobb galambdúcokon cserépre, a kisebbeken bádogra, vagy fűrészelt deszkára cserélték, így végleg eltűnt a helyi használatból. Ujabban ismét feltűnt egyfajta zsindely, de sem formájában, sem származásában, sem pedig betöltött szerepében nem lehet egy lapon említeni a korábbi zsindellyel. A bitumenes zsindely tartóssága és dekorativitása tekintetében semmi kétség, de a már jobbára skandináv vagy kanadai importból származó építőanyag amellett, hogy a hazai gyártók ellen profitálnak, ugyancsak idegen anyagot, formát és sok esetben színt honosítottak meg falvaink építkezésében. A cseréptető a népi építészetben csak a XIX. század vége felé terjedt el a dinamikusabban fejlődő tájakon, a kisnemeseknél és a jobb módú parasztságnál. Alkalmazását elősegítették a tüzrendészeti szabályok, közigazgatási előírások, melyek egyre határozottabban tiltották a tűzveszélyes anyagok használatát a tetőfedésben. Szerepet játszott az a tény is, hogy a múlt század végi ármentesítések után beszűkültek a nádtermő helyek, a gabonakonjunktúra idején a kézi cséplést fokozatosan felváltotta 224