Kállai Irén – Sándor Mária szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 12-14. (Berettyóújfalu, 2009)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Kolozsvári István: Egy bihari falu építészeti hagyományainak átalakulása a XX. században - Pocsaj népi építészete és változó faluképe

végeit általában a keresztgerendába csapolták bele, faszöggel megerősítve. Ezzel a megoldással könnyebben tudnak egy vízvető szakaszt „törni" a tető síkjába. A fedélszékes tető a XIX. században jelent meg elsősorban rangosabb épületeken. Bonyolultabb szerkezete magas színvonalú ácstudást igényelt, s anyagigényessége is számottevő volt. A XIX. század 80-as éveitől kezdve, tűzbiztonsági megfontolásból vármegyei rendelkezések segítették elő terjedését. A székes tető lehetővé tette a tető magasítását, mely emelte a ház megjelenését, rangját, tehát az új ízlés kialakulását és terjedését is elősegítette. Utcafrontos gazdaházaink mindegyike ilyen tetőszerkezettel épült. Említenünk kell még két egyszerű tetőszerkezetet. Az egyik az ún. bogárhátú tető, mely névről már többször esett szó. Itt a falakon átvetett karókra, rudakra, növényi anyagokból, szalmából, venyigéből, gallyakból tetőt raktak, s azt földdel domború formájúra képezték ki. Kisebb ólakat, ideiglenes határbeli építményeket, kunyhókat fedtek vele. Szintén az egyszerűbb tetőszerkezetek körébe tartozik az ún. félhajas tető, műszaki nevén a félnyeregtető, mely lényegében egyetlen tetősíkkal kialakított lejtős tető. Elsősorban ideiglenes építmények tetőszerkezete volt, gyakran felmenő fal nélkül csak oszlopokkal ferdén vagy függőlegesen, sok esetben a lakóházak végfalához támaszkodva jelent meg a falu építészetében. Több példáját látjuk továbbá a lakóház végfalához épített, szilárdfalú, de féltetős kamráknak, egyéb tároló helyiségeknek. Ezen kívül előfordult zsellérházak udvarán megjelent górékon (ma is áll még ilyen az Árpád u. 103. sz. alatt), illetve árnyékszékeken, füstölőkön, tehát igen apró alapterületű építményeken. Napjainkban, kb. a XX. század utolsó harmada óta egyre több udvaron jelenik meg, többnyire új gazdasági épületeken, illetve garázsokon. Ennek elsődleges magyarázata szinte mindenhol az anyagtakarékosság. A nyeregtető vagy oromfalas nyeregtető a századforduló táján már a legelterjedtebb és legjellegzetesebb tetőforma volt. Mindkét tetőszerkezeti típusnál alkalmazták. A nyeregtető két ferde, lejtős, felül élben vagy gerincben összekapcsolódó tetősíkból áll, és a két végén függőleges háromszögű oromfalakkal záródik. Pocsajban a gabonakonjunktúra következtében megszaporodott nagygazdaházakkal jelent meg nagyjából ugyanekkor. Az oromfal vagy ahogyan újabban nevezik, tűzfal először vályogból, később kizárólagosan téglából épült. Általánosan elmondható, hogy e házakon a tető síkja nem nyúlik túl a tűzfal vonalán, az a tetőmagasság fölé emelkedik. Szélét téglából lépcsősen, ahogyan itt mondják, „macskalépcsőben" rakták fel. A XX. században kezdett elterjedni vidékünkön a barokkosan lekerekített téglaoromzat. 220

Next

/
Thumbnails
Contents