Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban

Átmeneti csoportot képeznek a különböző tematikus, speciális kiállítóhelyek, melyek közül most csak egyet, a szőlőtermesztés és -feldolgozás múzeumaként működő létavértesi, mosontakerti szőlőspajtát mutatjuk be. Ezek lényegében a paraszti életmód egy szeletét, a gazdálkodás egy ágát, annak környezeti és tárgyi feltételeit mutatják be. Harmadik csoportként a különböző emlékházakat kell számba vennünk, melyek kialakítása már jóval problematikusabb, mint a többi tájházé. Egyfelől egyértelmű a helyzet, hiszen azt a kort és berendezést kell helyreállítani, amelyben az illető jeles személy ahelyt élt és lakott, lehetőség szerint a saját személyes tárgyainak a legbőségesebb felhasználásával, vagy éppen rekonstruálásával. így egy bizonyos korszak életmódviszonyaira is lehet következtetni. Nehezebb a helyzet magával az épülettel, mert - míg az egyéb lakóházaknál a berendezés korszakolását tudjuk az épület kialakításához igazítani - itt a lakóház esetleges későbbi módosításait kell megszüntetni es visszaállítani, gyakorlatilag a berendezés korához illeszteni. Jelenleg Biharban öt (Hajdú-Biharban három, Békés-Biharban pedig kettő) emlékházat tartunk nyilván, melyek a következők: Kölcsey Ferenc Emlékház - Álmosd; Bessenyei György Emlékház - Bakonszeg; Szűcs Sándor Emlékház - Biharnagybajom, Szabó Pál Irodalmi Emlékház - Biharugra és Arany János Emlékház - Geszt. Végül nem mehetünk el szó nélkül azon gyűjtemények, kiállítások mellett sem, melyek a már sokat emlegetett helytörténeti-honismereti mozgalmak eredményeként jöttek létre, de valamiért mégsem felelnek meg a tájházi besorolásnak. A részletes leírásban csak egyet emeltünk ki ezek közül, a furtai „tájházat", mely azért is került idézőjelbe, mert sem épületében, sem berendezésében nem tekinthető tájháznak, de összegyűjtött tárgyegyüttesei, azok értéke figyelemreméltó. Léteznek ezenfelül különféle polgári, vagy éppen egykori középületben létrehozott gyűjtemények (Bagamér, Hencida), emlékkiállítások stb. de ezek muzeológiai rendezése, egyáltalán feltérképezése még a tájházakénál is nagyobb akadályokba ütközik, illetve odafigyelést igényel. Ugyanis - a már említett civil kezdeményezések kiterjedésével - egyre több település igyekszik megtartani és bemutathatóvá tenni saját múltjának egy szeletét, vagy akár egészét. Ez a folyamat mindenki számára egyre nyilvánvalóbbá válik, ám általános, átfogó rendezésükre még nem történt konkrét kísérlet. Meggyőződésem, hogy e gyűjtemények, a helyi identitás megőrzésében és kifejezésében óriási szerepet játszó tárgycsoportok országos, sőt nemzeti jelentőséggel bírnak, így egyre kevésbé hagyhatók figyelmen kívül nem csak a muzeológia és a közművelődés, de az általános, mindenkori kultúrpolitika szemszögéből nézve sem. 184