Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)
MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban
Az Érmellék központi területe, települései (Bihardiószeg, Székelyhíd) ma kívül esnek a trianoni diktátummal kreált országhatárokon, de összekötő szerepük Erdély és az Alföld között szépen kimutatható mind a szőlőskertek (Nagyléta, Vértes, Pocsaj sőt Derecske - ami már nem az Érmellék), mind a települések - még Debrecent is meg kell említeni, hiszen sok debreceninek, mi több a városi elöljáróságnak is voltak diószegi szőlői - képén híven tükröződnek. Az egykori, régi stílusú lakóházak képét konzerválták a vert falú, kontyolt nádtetejü (=kanfaros) szőlőskerti pajták (Nagyléta - Mosontakert), de az alapforma a vidék kisnemesi kúriáiban is kimutatható (Álmosd - Kölcsey Emlékház). A típus már a XVIII. századra kialakulhatott, majd mind gyakrabban megjelent oldalán a tornác vagy féltornác, homlokzati részén pedig a csonkakontyos tetőkiképzés, amelyhez patics falú, ritkábban pedig mívesen megmunkált deszkaoromzat társult. Ez a háztípus már a XIX. századra általánosan jellemzővé vált, a környező vidékeken is. A gazdasági épületek közül mindenképpen ki kell emelnünk a Bihar hegyvidéki területeiről származó deszka-, ún. hidasólakat, valamint a vesszőből font, általában szalma- vagy nádfedelü kukoricakasokat. Az új stílusú házakon az oromfal már téglából épült, akárcsak a tornácoszlopok. Ekkor jelentek meg az utcafrontokon - a megélénkült kukoricatermelés hatására fellendült gazdaságok „módjelzőiként" is - az előbb fa-, majd mindinkább téglavázas (vagy ahogy itt mondják: „külábas") kukoricagórék, ritkábban magtárakkal, esetleg kisebb ólakkal együtt. Ez a forma azonban a Bihari-síkság településein vált igazán dominánssá. A parasztpolgári építkezés a legmarkánsabban Nagylétán ütközött ki az Érmellék falvai közül, itt egészen a szecesszióig nyomon követhetjük a paraszti építkezésben felbukkanó tiszta korstílusokat. 7 Az Érmellék és a Bihari-síkság közötti határ Pocsaj, gyakorlatilag az utolsó érmelléki, első bihari-síksági falu alatt húzódik, itt ömlik ugyanis az Ér a Berettyóba. Itt kezdődik az a tulajdonképpeni áthidaló terület, amely összeköti magasabban fekvő bihari területeket (domb- és hegyvidéket) az alföldi, sárréti területekkel. A Bihari-síkság maga is sűrűn át volt szőve kisebb erekkel, de akkora láposodás nem jellemezte a lecsapolások előtt sem, mint a Sárrétet. Kialakult sűrű faluhálózatának korai településképét - ahogyan az már az előző bekezdésben kiderült - az Érmeilékhez hasonlóan vázolhatjuk fel. A XVIII. század végétől kezdett gyakorivá válni a faoszlopos tornác, homlokzati részén finom ívű, paticsból kiképzett bolthajtással (Esztár, Pocsaj). A kerítésbe épített terménytárolókról már szintén szóltunk, fontos itt is, még egyszer megemlítenünk őket, hiszen oly jellemző voltuk ellenére - ismét a kiválasztás esetlegességére hivatkozva - szóvá kell tennünk, hogy tájházaink között egyetlen ilyen sincs! A Bihari-síkság belsőbb településein igen gyakoriak voltak a nagy deszkakerítések, nagy kapubálványokon álló, fedeles kiskapukkal és ugyancsak deszka nagykapukkal. A lakóházak oromfalain formailag nagyon gazdag sárdíszek, a két szellőzőnyílás körül napmotívum, közöttük pedig évszám (volt) a leggyakoribb díszítés. Ugyancsak nagy változatosságot mutatott a tornáckiképzés a XIX. század derekától. (Ugyancsak Varga Gyula közléséből tudjuk, hogy egy 1848 körül épült boltíves tornácú, csonkakontyos lakóházat Hajdúbagosról 1989ben megvásárolt, lebontott és elszállított a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum.) Itt is a XIX. századtól beszélhetünk az új stílusú lakóházak általánossá válásáról, melyek7 Uo. 75-77. 180
