Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban

a falusi kisnemesség, majd a módosabb parasztság épületein is megjelentek az arisztokrácia, illetve a városi polgárság által követett - és közvetített - korstílusok jegyei. Ezek nyomán kezdtek veszíteni elsőbbségükből a lokális jegyek, megjelentek a klasszicizáló, a barokkos, kis számban a szecessziós oromzatkiképzések, vakolatdíszek, a Sárrétre oly jellemző fa kiegészítők (mellvédeken, tornácoszlopokon, oromdeszkákon, szélfogókon stb.) és vasalások, majd a XX. század első harmadáig uralkodó vegyes, eklektikus elemeket hordozó divathullámok a külső kiképzés mellett a ház és a telek elrendezésében és az alaprajzi kiképzésben is hoztak újításokat.

4 Az építészeti megoldások természetesen mindenkor szorosan követték és követik az életmód alakulását, a társadalom anyagi, műszaki, gazdasági, illetve ideológiai és esztétikai lehetőségeit és elvárásait. Ennek megfelelően ezeknek az új stílusú épületeknek nem adatott hosszú élet, hiszen a XX. század áramlatai, ha nem is mindig teljes valójukban, de külsőségeikben, összképükben eltüntették eredeti példáikat. Szabó István a parasztpolgári építészet leírásakor ezen épületek értékelésekor a következőképpen fogalmazott: „Az archeológiai és a műemlék építmények köre törvényeink védelmét élvezi. Van azonban egy olyan köztes területe építészeti emlékeinknek, amelyekhez tartozók még nem kapcsolhatók korukat, illetve egyéb irányú megítélésüket illetően ebbe a védelmi kategóriába. Pedig a társadalomkutatás szempontjából aligha hagyhatók figyelmen kívül... Ezeknek a még fellelhető építményeknek a felmérése, megőrzése azért is fontos, mert a múlt századi parasztpolgári társadalom mezővárosi életformájának még vizsgálható és pregnáns objektumai. Másrészt azért, mert a közigazgatási átszerveződés következtében a nagyközségi, városi titulus egyre újabb építkezései bontásra ítélik az amúgy is napjainkra eredeti funkciójukat vesztett parasztpolgári portákat."

5 Mindezeket 1989-ben vetette papírra Szabó István, tehát még nem tudhatta, hogy az elkövetkező évek ideológiai törekvései és hatásai a már fentebb említett következményekkel fognak járni, azaz akár régi, akár új stílusú, de az egykori társadalmi, gazdasági és életmódviszonyokat tükröző épületek rohamosan kopnak majd ki falvainkból, kisvárosainkból. Vannak azonban olyan településeink, ahol a különböző történelmi és gazdasági adottságok révén éppen ez az építésmód tette jellegzetessé a településképet (gondoljunk csak Szentpéterszeg csodálatos barokkos házoromzataira, vagy Esztár, Pocsaj és Létavértes klasszicizáló ritmusú, de mindenképpen sajátos, gazdasági épületekkel tagolt kerítésfalaira). E különbségekre, esetekre a részletes leírásoknál szintén visszatérünk. Tájföldrajzi és néprajzi szempontból az általunk vizsgált területet három egységre oszthatjuk: az Érme/lék délnyugati nyúlványa, a Bihari síkság nyugati pereme, valamint a Kis- és a Nagy-Sárrét osztozkodnak a jelenlegi Magyarország bihari területein. Ezek népi építészeti összképe nem tér el gyökeresen egymástól, de az előbbi felosztást figyelembe véve mindenképpen a megkülönböztetés finomítására kell törekednünk, és így meghatározni, behatárolni fennmaradt emlékeinket. E három kistájról a legalaposabb komplex építészeti szempontú vizsgálatot és leírást Varga Gyula végezte el, így munkáját mi is alapul vettük az egyes épületek leírásánál.

6 4 A régi és az új stílus meghatározását VARGA Gyula szempontrendszere alapján végeztük el. Ld. VARGA 1989. 71-85.; Uő. 2000. 89-94. 5 SZABÓ 1989. 189. 6 VARGA 1989. 75-82. 179