Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban

Harmadszor pedig meg kell újra említeni az épületegyüttes gazdaság-, társadalomés kultúrtörténeti jelentőségét, ami az elszállítással óhatatlanul veszít eredeti jelentéstartamából.

1 Szólnunk kell viszont a szabadtéri múzeumok alapvető berendezési szemléletéről, amely a tájházak esetében nem, vagy csak részben szokott érvényesülni és megvalósulni. A skanzenek épületeinek berendezése azon módszertani elv szerint történik, hogy az adott porta történetének, „életútjának" pontos megismerése után abból egy konkrét pillanat kiválasztása és minden részletre kiterjedő rekonstruálása jelenti a végső megoldást. Rögtön felmerülhet a kérdés, hogy a tájházaknál lehet-e szigorúan ez a követendő elv. Természetesen az alapos történeti és építészeti kutatást ezek esetében is végre lehet és végre is kell hajtani, de a berendezési koncepció megfogalmazásánál már nagyobb nehézségbe ütközik a munka végzője, hiszen a már említett helyi indíttatás révén valamelyest más célokat tűzött ki a tájház megnyitásával, mint egy pusztán muzeológusként gondolkodó szakember. így azt kell mondanunk, hogy - még ha szakember is készíti el egy tájház berendezési koncepcióját - bizonyos kompromisszumos megoldásokba bele lehet bocsátkozni úgy, hogy a hitelesség ne sérüljön, ám sajnos az esetek többségében még erről sem beszélhetünk. Az sem jelent feltétlenül gondot, ha az épületegyüttesen belül más tematikus kiállítási egység is helyet kap (ebből a legtöbb esetben helytörténeti, illetve agrártörténeti kiállítás fordul elő), hiszen nincs minden településen lehetőség arra, hogy e feltétlenül megőrzendő és bemutatandó egységek más helyen kerüljenek kiállításra, de az arányok, az átláthatóság és a szükségszerű válogatás ezekben is érvényre kellene, hogy jusson. De „ahány ház, annyi szokás", és annyiféle szemlélet érvényesül a tájházak kiválasztásában és berendezésében, így egységesen működő szemléletről mindmáig nem beszélhetünk. Egy alapvető probléma maradt a szempontok felsorolásának a végére, ez pedig az épületek kiválasztása, ami gyakorlatilag minden egyéb tevékenységet, válogatást megalapoz és befolyásol. Akár szabadtéri múzeumba szállításról, akár tájház kialakításáról beszélünk, a legfontosabb követelmény az, hogy a kiválasztott épületegyüttesnek az adott településre Jellemzőnek" kell lennie. E szemlélet főként ott csorbul, ahol jóval nagyobb szükség lenne a figyelembevételére, vagyis a tájháznál. Még napjainkban is az a vélekedés dominál az alapítás kezdeményezőinél, hogy lehetőség szerint „a falu legöregebb házát" kell kiválasztani, tehát a „régiségérték" felülkerekedik az optimális esetben ezzel együttesen, egyenlő arányban figyelembeveendő „anyag-, ritkaság-, esztétikai és történeti értéken".

2 Ennek megállapításakor nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt, hogy még élnek annak a politikai propagandának a rögződött maradványai is, ami az 1960-as, 70-es években a kiválasztást alapvetően befolyásolta; mindenütt, ahol csak volt, a szegényparaszti vagy zsellérházakat „emelték ki" az egyes települések épületállományából, így hangsúlyozva a kérdéses társadalmi „osztály" jelentőségét, az adott világnézeti-politikai irányzat szerinti kiemelt szerepét. Ha csak a bihari tájházak sorát tekintjük végig, akkor azt kell látnunk, hogy a tizenegy kimondottan a porta és az enteriőr rekonstrukciójával kialakított komplex életmód-kiállítás közül csupán kettő (Derecske 1 ANDRÁSFALVY 1975. 10. 2 GAÁL1983. 11. 176