Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Kolozsvári István: Népi építészeti emlékeink esélyei és lehetőségei - Tájházak Biharban

deményezésből, a fentebb felvázolt indokokkal jött létre, és vagy elfogadta az etnográfusi, muzeológusi, műemlékvédelmi szakirányítást, vagy különféle indokokkal elutasította azt. A kettő fogalma ráadásul sok esetben össze is mosódik, hiszen alig beszélhetünk olyan tájházról, ahol komplex enteriőr-rekonstrukció adná a bemutató egészét, hanem egyéb tematikus, például helytörténeti, régészeti, numizmatikai, iparművészeti stb. egységek, tárgyak is helyet kapnak a kiállításban. Ami mégis kettőssé teszi az értékelést, az a „komplex hitelesség" kérdése - mely összefüggésből itt a komplexitást kell első renden kiemelnünk -, illetve a már szintén emlegetett lokális identitásban betöltött szerepe, valamint - az esetleges hiányzó szelekció ellenére is - a már-már szélsőségesen pozitivista gyűjtések, a „mindent megőrző" szemlélet eredményei. Ha a kettőt összevetve akármilyen tanulságot, illetve optimumot próbálunk meghatározni, akkor szinte biztos vagyok benne, hogy az erről nyilatkozók nagy többsége a kettő valamiféle ötvözetében látná azt. Ez pedig nem lehet más, mint a helyben megőrzött épített és tárgyi emlékek szakszerű feldolgozása és bemutatása. Természetesen erre is találunk példát, főként azokban a megyékben, ahol a 80-as, 90-es években a szakmai és politikai közakarat, valamint a kiváló adottságok ellenére sem valósultak meg megyei gyűjtőkörű szabadtéri múzeumok, így ezt megyei tájház-hálózattal kívánták pótolni (pl. Borsod-AbaújZemplén megye). (Ezen eljárásnak mindenekelőtt a múzeumként kialakítandó házak kiválasztásánál igen nagy a jelentősége, főként, ha alaposabban szemügyre vesszük a máshol, vagy akár a napjainkban is újonnan kiválasztott épületeket. A gondolatot e házak bemutatásánál fejtem ki bővebben.) Az eddig felsorolt tájház-alapító indokok mellett egyre nagyobb ütemben kezd teret hódítani - hol burkoltan, hol pedig teljesen nyílt szándékként - a turisztikai célzatosság, tehát az az indíttatás, hogy „legyen mit megmutatni a vendégnek". Mindent összevetve azonban egy helyben megőrzött épületnek, portának számos előnye van egy szabadtéri múzeumba szállított együttessel szemben. Körvonalaiban három olyan - a komplex hitelesség szempontjából elemi - alapkövetelményt határozhatunk meg, melyeket csak helyben lehet hűen interpretálni. Az első és legfontosabb az eredeti természeti és épített környezet. A vízrajzi és talajviszonyok, a mikroklíma, az ebből fakadó mezőgazdasági, gazdálkodási jelleg, és az ezáltal kialakult gazdasági-társadalmi viszonyok minden település és vidék esetében helyben jól meghatározhatók, és természetesen az adott terület településképe és építészeti megoldásai, valamint a tárgyi környezet hű tükrei a lokális folyamatoknak. Ha pedig pusztán építészeti szempontból kívánjuk ezt megfogalmazni, akkor azt mondhatjuk, hogy az eredeti „műemléki környezet" csak helyben ragadható meg. Az építészeti technikák szempontjából talán nem szentségtörés kijelenteni, hogy az áttelepítéssel az épületek valódi műemléki minősége megszűnik, és „csupán" technológia- és kultúrtörténeti értéke maradhat meg és kerülhet bemutatásra. Főként a föld-, a tégla- és a kőfalak esetében beszélhetünk a valódi teljes áttelepítés helyett egy másik helyen történő rekonstrukcióról, ha pedig hozzávesszük a vakolatdíszeket, az egykori építkezés lemásolhatatlan elnagyolásait és a használatból adódó apró elváltozásokat, szinte lehetetlen teljes hitelességről beszélni. 175