Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)

IRODALOM ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNET - LITERATUR UND KUNSTGESCHICHTE - Péter Imre: A festő és képíró Erdélyi József

volt a bitummal alapozó, barnával és feketével is keverő Munkácsynak tiszta fehéret nyomni s vakítóan ragyogtatni a vásznon, ahol a színeket fékezte, közömbösítette a keverés. Van is tere a Munkácsy-képnek, mert nem csak a rajz távlatos, hanem a színezés is: a kép egységes tónusát biztosítja annak bitum alapja és a színeket fékezi, közömbösíti, vagy kihangsúlyozza a keverésmód szabadsága. Míg a koloristák képén akármilyen jó is a rajz, ha jobb is, mint Munkácsyén, a féktelenül tobzódó, felszabadidt színek anarchiája, invidualizmusa, vagy festékké változtat mindent vagy levegővé hígítja, lágyítja, súlytalanítjci a legsűrűbb, legkeményebb, legnehezebb testet is az anyagszerűség és térszerűség rovására. Festékszőnyegek az ilyen festmények: csak a távlatos, skurcos rajz ad beléjük némi tér illúziót. Festékmozaikok: örülnek az éles színhatárnak, hálásak a leglevegősebb kontúrért, boldogok ha a vázlat sötét hálóját nem fedik, nem tüntetik el, csak kitöltik a színek. Minél plasztikusabban akar hatni a tiszta fehérrel keverő és barnát, feketét csak a végső kényszerhelyzetben, lopva használó kolorista, annál távolabb lesz attól. Minél jobban akarja ragyogtatni a napsütötte fehér falat vagy a fehér gyolcsot, annál sötétebbé kell tennie az eget, a hátteret, meg általában a többi színt. A végén mégis úgy hat a fehér gyolcs mintha nem a képen lenne, hanem csak ragyogó hasadék, lyuk lenne a képen. Koszta képein már olyan a táj, mintha nap helyett egy óriási reflektor, lámpa ragyogna valahol az égen: a színek a sötétkék ég, a sötét árnyékok, a fekete kontúr miatt ragyognak s a kép az olajfestmény már nem is festmény, hanem primitíven színezett grafika, melyben minden szín prímet játszik. A képet csak a ritmikus vonal, a kompozíció nagydobja tartja össze, no meg az elmaradhatatlan keret, mely nélkül mezítláb vem az európai festőművészet, de amelyre a kínai és japán képnek nincs szüksége, mert az megőrizte ősi képírás jellegét... Az európai festőművészet fejlődésének utolsó lépése a helyes színkeverés kitalálása, vagy kimondása, meghirdetése. Amit én ajánlok az csak összegzése annak, amit a színkeverésben előttem is megtettek a festők, ki ezt, ki azt, Ki többet, ki kevesebbet. Tehát az eljárást még nem alkalmazta senki, én legalább is nem tudok róla, hogy valaha valaki alkalmazta volna rajtam kívül. Ha ismert f estőművész volnék, könnyebb dolgom volna: egyszerűen kiállítanám keverő fehérrel és keverő feketével festett képeimet. így kiállításra méltó képek híjján levelet írok hozzád, mint általam nagyra becsült szobrászhoz és kedves barátomhoz. Személyiségedben hazánk és a világ minden művészéhez abban a hitben, hogy szavam hatása nem Rajtad, hanem annak igazságán telik vagy múlik... A színkeverés helyes, célszerű módja megszünteti a színanarchiát, biztosítja a kép alaptónusát. A keverő fehér és keverő fekete által úgy tud majd teret ábrázolni, éreztetni a festő, hogy a képen ott és annak látszik majd minden, ami a valóságban, az életben akármilyen takarékosan jellemez részletez is a festő. Mert ne higgye senki, hogy a festőművészethez nem értő ember szemében olyan fontos minden részlet. Festettem egyszer egy fát. Egy disznópásztor legény állt a hátam megett, s mikor a fa éppen csak hogy megjelent a képen, megszólalt. A fa! - mondta, ne fesse tovább.... O nem tudta volna annyira sem, olyan hűen sem lefesteni a fát, megelégedett a legtakarékosabb munkával, amely azt a vásznon mindenkinek felismerhetően megjelenítette. Egyenesen félt, hogy tovább gyötröm magam, mikor hiszen neki, a másik embernek festek s neki már elég. Bolond volnék ha csak a magam kedvéért tovább festenék csak 137