Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 10-11. (Berettyóújfalu, 2006)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: A szalacsi asszony
ben megítéli, eldönti - meg tudja ítélni, el tudja dönteni -, hogy a „ tudomány " a Jótól, vagy a Gonosztól ered, s a szerint viszonyul az illetőhöz. Az ítélet alapja pedig egyszerűen a tevékenység hasznos vagy káros volta. Tehát az, hogy jót tesz-e, segíti-e a közösség tagjait, vagy pedig kárt, esetenként komoly bajt okoz. (A népi hiedelemvilág ősibb rétegeiből származónak látszanak azok az esetek, amikor nem csak egyes emberek, de az egész közösség sorsa függ a „kiválasztottak" tevékenységétől. Gondoljunk csak az időért viaskodó táltosokra, akik nélkül a jég elverné a határt, vagy ellenpéldaként eszünkbe juthatnak azok a boszorkányperek, melyekben a vádlottak egyik fő bűneként róják fel, hogy különféle módon pusztító szárazságot, aszályt okoztak. 7) A halottlátók esetében a közösség „ítélete" mindig pozitív. Tevékenységük rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen olyan területen mutatnak irányt, igazítanak el és nyújtanak segítséget, ami leginkább érthetetlen és ezért nyugtalanító a hétköznapi ember számára. Ugyanakkor a történetünkkel kapcsolatban feltoluló kérdések megválaszolását megkísérelve nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt, amit a kutatás eddig megállapított éppen a halottlátó tudományszerzésével kapcsolatban. Ugyanis például Kunt Ernő összefoglaló jellegű munkájában számba véve az országos hírre szert tett halottlátókat, határozottan megfogalmazza, hogy a néphit szerint éppen a halottlátás „tudománya" az, ami nem öröklődik. 8 Ezt erősítik más gyűjtések, kutatások is. Tehát ez a fajta tudás nem adható és nem vehető át. A „felsőbb erők" által kiválasztott egyén azt általában serdülőkorában, vagy később, már felnőtt fejjel kapja. Addig semmiben nem különbözik a környezetében élőktől, ám akkor valamilyen különleges esemény gyökeres változást hoz az életében. Ez az esemény látomások, illetve egy rejtélyes betegség formájában mutatkozik meg. A betegség abból áll, hogy a személy egy több napon át tartó önkívületbe, mintegy tetszhalálszerű állapotba kerül. Ilyenkor a külvilág ingereire érzéketlen, s a környezetében élők is - még a hozzá kihívott orvosok is (!) - tanácstalanok vele kapcsolatban. A néphitnek megvan a külön elnevezése erre az állapotra, azt mondják: „elrejtezett". Majd miután magához tér, már birtokában van a halottakkal való kapcsolattartás képességének. A kiválasztott személyek elmondása szerint a rejtezés ideje alatt lelkük különböző helyeken - alvilág, mennyország - jár, s arról is beszámolnak, hogy a tudást akkor is „fel kell venni", ha nem akarják azt. 9 Fogalmazhatunk úgy is, hogy az emberi világ fölött álló erők által kiválasztott személynek különleges képességeivel a közösségét kell szolgálnia, akár akarja, akár nem. A későbbiekben ezek a rejtezések egyeseknél megismétlődhetnek, akár rendszeressé is válhatnak. Nagyon fontos itt felfigyelnünk arra, hogy a rejtezés, ha gyakorlattá válik, a rendkívüli képességekkel rendelkező személy által kontrollált - nem egy esetben valamilyen okból tudatosan előidézett - állapot, még akkor is, ha a test ilyenkor bizonyos érzéketlenséget mutat. Éppen ez különbözteti meg a hétköznapi halandót is többféle formában fenyegető öntudatlanság (pl. klinikai halál) állapotától. Leggyakoribb a magyar népi hitvilágban e tulajdonság - pontosabban képesség - említése a táltoshoz kap7 Magyar Néprajz VII. 521. 8 KUNT 1986. 202. 9 Uo. 109
