Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Zilahy Lajos: A sárrétudvari nyelvjárás néhány sajátossága

lőtt az öregnek vóut szavazati joga, a menynek nem vóut"), a nagyüzemi művelés miatt megváltozott a határ is. (Ezen a tájon száz év alatt kétszer is, először a Sárrét lecsapolásával.) Lassan kivesznek a Sárrét utolsó szókincsbeli maradványai is, hiszen a mai közép korosztálynak - a fiatalabbaknak még kevésbé - semmit nem mond már a hajdani vízi világ emlegetése. (Végh József biharnagybajomi, sárrétudvari, szerepi gyűjtésű rövid elbeszéléseiben még négy olyan táj szó került elő, amely a régi Sárréthez kapcsolódott: hajóu, nádvágó, rítek, tolóu.) Helybeli idős emberekkel való beszélgetés közben megkérdeztem, hogy ismerik-e ezt a szót: vicsog-vicsok 'a Sárrét azóta elpusztult rágcsálója'. Mindannyian azt válaszolták, hogy nem ismerik. Aztán kiderült, hogy ismerik a Vicsokdombot, sőt „itt vóut egy ojan nevű, akit úgy hittak, hogy Vicsok Dan...", tehát helynév és ragadvány név is őrzi a rágcsáló emlékét. Ha négy élő korosztályt veszünk figyelembe (10-20 év: 21-45: 46-65: 66-80), jó látszik, hogy a helyi tájszavakat, amelyek a hagyományos falusi, paraszti emlékét őrzik, az utolsó két korcsoportba tartozók ismerhetik. De a szókészlet tájszói rétege nem lehet aktív az ő beszédükben sem. A tájszavak jövőjét aktivitásuk beszűkülése és ismerőik körének folyamatos csökkenése egyszerre jelzi. A pusztulás a tájszavak mindhárom rétegét egyformán érinti. Az erősen terjedő köznyelvi mellett a fiatalok az olyan alak szerinti tájszavakat is mint a hetfii, mëgyën stb. rétegnyelvinek, nyelvjárásinak érzik. Értik, ismerik, de nem használják. Hasonló tapasztalataink vannak a jelentés szerinti tájszavakra nézve is. Nagyszüleik nyelvhasználatából ismerik, de ők már nem nevezik az idős embereket öregcselédnek, a sűrűn helyett nem mondanak ôregën-1, a ház az ő beszédükben épületet, nem szobát jelent. Ezek a tájszavak csak a nyelvjárást beszélők nyelvhasználatában élnek még, a fiatalabbak ha a nyelvjárás hangtani jelenségeit kisebb-nagyobb erősséggel megfigyelhetjük is náluk - csak hallgatják ezeket a szavakat, frazeológiai egységeket. Abban semmi meglepő nincs, hogy a valódi tájszavakat csak idős emberektől halljuk. Ha érthető az, hogy ők még most is köblösben gondolkodnak, hogy a porcelán teáscsészét is csupornak mondják, hogy kolompírt emlegetnek az általánosan használt krumpli helyett, akkor azt is beláthatjuk, hogy miért van, hogy a fiatalok körében ezen szavak helyett csak a hektár, a csésze, a krumpli (a burgonya sem!) járja. (Sárrétudvariban a kny. burgonya helyett a regionális köznyelvben krumpli, a nyelvjárásban ko lompír-krumpli használatos, a korábban általánosan használt paszúj is a nyelvjárási beszédbe szorult vissza.) A valódi tájszavak használatához nyelvjárási háttér kell, érthető, hogy csak a nyelvjárást beszélők rétegéhez kötődnek. Az udvari nyelvjárás valódi tájszavait vizsgálva azt látjuk, hogy mai általános használatuknak másféle akadálya is van. Vegyük szemügyre a kny. ritka-sűrű ellentét-pár nyelvjárási kifejezését! A ritka helyett a nyelvjárásban a vígáj valódi tájszó él (a vígáj szerkezetbeli előfordulására nézve vö. vígáj tengiri, vígáj bajussz, vígájon kelt). A sűrű a köznyelvivel azonos jelentésben a nyelvjárásban is használatos, de a sűrű jelző használati körét csökkenti az a jelentésbeli tájszó, amelyre már utaltam: 'sűrű' jelentésben a nyelvjárás gyakran az öreg jelzőt használja különböző szerkezetekben (vö. öreg lebbencs: „azt 180