Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Tódor Györgyné: Nagy Imre költészete

Az idézet szerint tehát nemcsak tükrözője a parasztember énjének, világának, de felvállalója. Állást foglal mellettük. Ha önmagáról ír, akkor is a parasztembert jellemzi, hiszen ő is hozzájuk tartozónak érzi magát. Érdekes, hogy magáról írt versei között talán egy-kettő, ami idillikus képet vetít elénk: pontosabban megbántottságából a természet idilljébe menekül. Ezt fejezi ki a Vágy című vers és a Hol vagy? című, amely a gyermekkor tündérvilágába menekül. A költemények zömében testi-lelki szenvedéseivel vet számot. Szám szerint lényegesen kevesebb a test kínzattatásairól szóló vers. (Kórházban; Az árnyam; Egy dorogi kocsmában; Az őszi napsugár) A felsorolt müvekben a keserű humor bizakodása keveredik. Művészi értéküket tekintve, hátra maradnak a lélek vívódásait megfogalmazó költeményektől. Hányattatott lelkének magja: az elismertség hiánya. Úgy érzi, nem értik, és nem is érthetik kellően költészetét, sem a közvetlen környezetében élő parasztok, sem az irodalmat értő szakemberek. Fájlalja, hogy sok esetben olyanok ítélik meg munkáját, akik nem élték át azokat az élményeket, s élményhiányuk folytán, nem is élhetik át, érthetik meg verseit. Erről beszél Ne bátorítson című költeményében, amikor a már korábban említett Jankovics Ferenc méltatlan hangon összegezte költeményei lényegét. Saját költészetéről írt verseiben, hol hevesebb hangon, hol mélyebb alázattal beszél sérelmeiről. (Az én rímem, Az én szavam, Úgy szeretném, A pacsirta sorsa, Aggódás, Elek még, Kedvem és búm, Futásom még nem ..., Kopár, néma vidék, A biharnagybajomi vásáron, Törpe falvak ..., Tücsök a máglyán.) Úgy gondolom, elmondhatjuk: ez utóbbi költeménye lehet Nagy Imre ars poétikája, mely úgy összegezhető: egyedüli teljes harmóniát a természetben talál az ember. A Tücsök a máglyán cím azonban arra utal, hogy ezt a harmóniát is az ember képes megtörni, mégpedig szándékosan, erőszakkal. Hiszen a máglya szóban mindez benne van: máglyát raknak azért, hogy valakit megégessenek rendkívülisége miatt. Miben rejlik a tücsök rendkívülisége? Misztikus énekében. A varázsban, hogy a szívekig hatol, s ott újra felidézi az elmúltat, a nyár melegét, az élet szépségét. Amíg az ő éneke szól, addig a szívekben nyár van. A vers szinte riasztóan valóságos képpel indul. S ebbe a tapinthatóan realisztikus képbe fokozatosan szövődik bele a romantika. Olyan lágyan simul bele az elénk vetített őszi tájba, hogy találkozási pontjuk már nem érzékelhető. A kis tücsök teste parázzsá vált a tűzben, elpusztult. Vele múlik el egy évszak is: a nyár. Az idő múlik. A természet is őszül, de ez csak a felszín, a látszat. Azt mondja a költő, hogy a tárgyi világ a látszatvalóság. Az igazi valóság valahol a mélyrétegben rejtezik, legbelül: a szívekben, a tücsök énekében, a „természet lelkében". S ez a lélek halhatatlan, kiolthatatlan. Még máglyatüz sem fog rajta. Ez a misztifikált világ, amit teremt a tücsök énekében, hordozója a TŰZ-nek. Annak a lángnak a melegéről van szó, ami nem engedi kihűlni a szíveket. József Attila más oldalról így közelíti meg ezt a témát: „ Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni, Hogy felmelegednének az emberek. " (József Attila: Tél) 156