Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

IRODALOMTÖRTÉNET - NYELVÉSZET - LITERATURGESCHICHTE - Zilahy Lajos: A sárrétudvari nyelvjárás néhány sajátossága

A nyelvjárás többi rövid magánhangzója sem gyakorisági értékeivel, sem hangszínével nem különbözik jelentősen a köznyelviektől. A nyelvjárás hosszú magánhangzóinak gyakorisági értékei viszont nagy eltérést mutatnak a köznyelviektől. Egész pontosan: az á fonéma megterhelése azonos a köznyelvivel, a középső nyelvállású hosszú magánhangzók megterheltsége kisebb a köznyelvi megfelelőkénél, a felső nyelvállású hosszú magánhangzók gyakorisága pedig jelentősen nagyobb, mint a köznyelvi /, ú, ű gyakorisága. Ez utóbbi értékek abból adódnak - a szomszédos nyelvjárásokban ugyanígy, vö. Szerepre nézve Imre összesített adataival, MMNyjR. 114-20; 101; 110 -, hogy az udvari nyelvjárásban is a kny. felső nyelvállású hosszú magánhangzóknak hosszú magánhangzók felelnek meg, a kny. rövid felső nyelvállású fonémák helyén is gyakran hosszúkat használ a nyelvjárás, de a legfontosabb, leghatásosabb összetevő az, hogy a kny. középső nyelvállású hosszú magánhangzók gyakran zártabbá válnak a nyelvjárási beszédben. A zártabbá válás különösen a kny. é: nyj. é, valamint a kny. í: nyj. Mértékeit téríti el jelentősen. A kny. é: ny. é értékei erősen különböznek Sárrétudvari nyelvjárásában, mert a sárrétudvari emberek beszédében a köznyelvinél sokkal ritkábban hallható az é fonéma. Ebben nem elsősorban a hetfün- féle adatoknak van szerepük, ezeket kompenzálják a kék~ kéik 'kellene', mék~méik 'melyik' típusú példák, hanem a zártabbá vált é-k térítik el a kny. é: nyj. é arányait. A nyelvjárásai é hangok csökkenése az í oldalán nagyfokú megterheléssel jár. A nyelvjárás í hangjának nagy gyakorisági értékeit növelik még a nyelvjárás valódi tájszavai is (vö. firhang, ízík, kolompír, marik /szedni/, vígáj 'ritka' stb.). A fonémagyakoriság oldaláról tehát ez a helyzet Sárrétudvariban az é - í viszonyában. Az í fonéma megterhelését a nyelvjárás nagyhatású jelensége, a zártabbá válás alakítja. Az f'-zés hasonló hatású jelenség a szomszédos nyelvjárásokban is. A regionális köznyelvbe a jelenség adatai nem kerülnek át, nyelvjárási szélsőségnek számítanak. A regionális köznyelvben csupán a toldalékok előtti egyes szám 3. sz. birtokos személyjel zártabbá válásával találkozunk (vö. fejibe, pízit). Az í-zés minden helyzetben erős a nyelvjárási beszédben. A köznyelvben é-t tartalmazó képző, rag mindegyiküknél következetesen J-ZŐ (vö. azír, búzájír, ócsóbbír, Szerepről: mir, 'miért', ezír). Az Í'-zés nyelvjárási következetlensége személyhez kötődik. Ennek szembetűnő jegyei vannak a négy adatközlő szövegeiben. Két férfi (Molnár Károly, Szabó Márton) beszéde következetesen és minden helyzetben Í'-ZŐ. Sz. M.-nál négy e-ző morfémát találtam (átképzések, élet, édesapám, régi), de az élet-tel egész sor i'-ző alak áll szembe (életsorban, ílt, íltük, Ez úgy ílt még, ahogy ílt...). A szülők megnevezésében, megszólításában előforduló é-zés (vö. édesapám, édesanyám-ézsanyám) valószínűleg a korábban általános, a szülőknek kijáró tisztelet hagyománya. Tény azonban, hogy kettőjük beszéde következetesebben j'-ző, mint a Dombi Gyulánéé, a Földesi Sándoréénál még inkább. Az é~í gyakoribb váltakozására F. S.-nénál van leginkább adat. Azzal az esettel találkozunk nála, hogy erős /'-zése egy közbeszúrt kérdés nyomán (- És cséplőbandában dolgoztak?) percekig e'-zőre váltott. A fenti kérdés után egy kéziratoldalnyi (3-4 perc) terjedelmű szövegrészletben a következő é-zö és í-ző alakok fordultak elő: cséplőban174