Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Siteri Róbert: „Az Isten úgy teremtette..." (Történetek Hajzer János vértesi táltosról)
Az ábráról látható, hogy a történetek alapján Hajzer János gyógyító tevékenységében is egyaránt megtalálható volt a szervi bajok, sebek kezelése és a rontások levétele. Előbbinél a gyógyító anyagok, illetve mechanikai beavatkozások a gyógyítás eszközei, míg utóbbinál mágikus gyógymódok alkalmazását láthatjuk. (Sajnos a gyógyítások módjairól az adatközlők inkább csak általánosságokat mondtak, részletekről nem tudtak, vagy azokra nem emlékeztek.) A dobbal (dobszerű tárggyal) történő gyógyításra nem került elő adat. A rontás „levételéért" való viaskodásra viszont igen: „A másik megrontott valakit, oszt akkor űneki szóltak ... oszt akkor ezek így összeverekedtek. Ha győzött, akkor (a megrontott személy) felszabadult...". Talán véletlenszerű, de többször is előfordul a visszaemlékezésekben a lábbal kapcsolatos (mozgásszervi betegség) gyógyítás. Korábbi adatokból ismeretes, hogy a táltosok között is voltak, akik egy bizonyos betegségtípus „specialistáiként" gyógyítottak. 7 Mindenesetre az adatközlök hiedelemtörténetek mellett valós - és többnyire eredményes - gyógyító tevékenységről is szóltak, amely jóval a község határain túl is ismertté tette Hajzer János nevét, és másfelől is vonzotta hozzá a betegeket. A táltos-hiedelemkor kutatói általában egyetértettek abban, hogy a viaskodásmotívum a hiedelemkör legjellegzetesebb motívuma. Bizonyítja ezt az is, hogy a témakörben közölt gyűjtések legváltozatosabb, legszínesebb történetei a viaskodás-történetek. A táltos-hiedelemkör irodalmán belül pedig a legtöbb elemzés, a legsokrétűbb vizsgálódás e motívum köré csoportosult. Róheim Géza, ifj. Kodolányi János és mások után Diószegi Vilmos írt összegző igénnyel tanulmányt e motívumról „A viaskodó táltosbika és a sámán állatalakú életlelke" címmel. 8 Ebben a tanulmányában Diószegi rendkívül részletesen elemezte a viaskodás-motívumot boszorkányperek anyagát, magyar néprajzi gyűjtések és szibériai párhuzamok sokaságát idézve. Az állat alakú viaskodás motívumát alkotó elemeket 29 pontban sorolta fel, és megfogalmazta azt a három kérdést, amelyek megválaszolása alapvető a motívummal kapcsolatban. Ezek a következők: a) Mi volt a táltos viaskodás eredeti célja? b) Milyen alakban viaskodtak eredetileg a táltosok? c) Mi lappang a táltos állatalakja mögött? 9 Ugyanakkor e tanulmányában Diószegi megjelöli a viaskodás - jellege szerinti - három típusát is: az első viaskodást a táltossá váláskor, az élete folyamán megismétlődő viaskodásokat és az utolsó viaskodást halála előtt. Szűcs Sándor, a téma másik jeles kutatója szintén több tanulmányt szentelt e motívumnak, hasonlóan jelölve meg a „csomópontokat", mint Diószegi. O azonban korábbi munkáiban a viaskodás kizárólagos céljaként az „időjárás eligazítását" jelölte meg. 1 0 7 SZŰCS Sándor: i. m. 8 RÓHEIM Géza: i. m.; ifj. KODOLÁNYI János: „A táltos a magyar néphagyományban". Ethn. 1945. 3137. ; DIÓSZEGI Vilmos: „A viaskodó táltosbika és a sámán állat alakú életlelke". Ethn. 1952. 308-357. 9 DIÓSZEGI Vilmos: i. m. 346. 10 SZŰCS Sándor: „Időért viaskodó táltosok". Ethn. 1951. 403-409.; SZŰCS Sándor: „Viaskodó táltosok a nagykunsági néphitben". Jászkunság, 1959. 68-73. 118
