Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Bodnár László: Monostorpályi szőlő- és borkultúrájának fejlődése és visszafejlődése

Borbeadásra az a termelő kötelezett, akinek a szőlőterülete eléri a 400 négyszögölt. Az új telepítésű, nem termő szőlőterület négy évig adómentes, az ötödik évben felerészben beadási kötelezettségmentes. A kötelezettség 200 négyszögölenként nő. Kedvezményt biztosítanak a felújításoknál, A kötelező beszolgáltatás 1957-ben megszűnt, a termés értékesítésének kedvezőbb feltételei kerültek előtérbe. A direkt termő szőlőket szinte kizárólag a kis szőlőskertekben termelték. A tulajdonosok ragaszkodtak a fajták termeléséhez, mivel a szőlők kevésbé igényesek, mint a nemesfajták, termőképességük általában jó, így termelési költségeik alacsonyabbak, mint az oltvány és hazai szőlőké. A meglevő szőlők átoltása, vagy újratelepítése nemes fajtákkal nagy anyagi áldozatot követelt volna a termelőktől, akik ebben egyáltalán nem voltak érdekeltek. A direkt termő szőlők még ha igen kis mennyiségben is kerültek a borba, jellegzetes ízükkel a bor minőségét rontották. 1965-ben Hajdú megyében 54,2%, Szabolcs megyében 41,3% volt a direkt termő szőlőterületek aránya, éppen ezért szőlőiket egyik borvidékhez sem sorolták. A borszőlők közül Hajdú-Bihar megye jellegzetes borfajtája az Erdei fehér (700 kat. hold), amelyek több mint 60%-a a megyében van. Az 1940-es évekig a falu lakosságának 45%-a föld nélküli volt. 1945-ben 3300 kh. Nagybirtokot osztottak fel, a földosztás nagyobb szőlőterület parcellázását nem jelentette. A radikális földbirtokreform fölszabadította ugyan az utat a mezőgazdasági modernizáció számára, de ennek a modernizációnak a további folytatására az adott körülmények között nem kerülhetett sor. A kisüzemi gazdaságra épített agrár-reform politikánk további útját a politikai tényezők lezárták, az viszont kétséges volt, hogy az ország teherbíró-képessége rövid időn belül megteremtheti-e a nagyüzemi mezőgazdaság technikai, szervezeti és szakemberekből álló feltételeit. A nagyüzemi gazdálkodás feltételeinek hiányában is a politikai vezetés elindította a termelőszövetkezetek szervezését. Ez a szervezőmunka a mezőgazdaságot sújtó beszolgáltatással, a „gazdag" parasztság ellen vívott politikai, gazdasági és adminisztratív harccal együtt ment végbe, az éppen földhöz jutott, amúgy is konzervatív vonásokat őrző parasztság ellenében. Ráadásul olyan termelési egységeket kívánt kialakítani, amelyek szervezésére nem volt tapasztalat, ahol a munkateljesítmény csökkent, amelyben nem képzett szakemberek dolgoztak, amelyekben a nagyüzemi gazdálkodás feltételei nem volt biztosítva, amikor a termelés és gazdálkodás fontos döntéseit az állami-tanácsi szervek hozták, amelyek nem is ismerhették kellően egy-egy termelőszövetkezet belső üzemi helyzetét, s gyakran megfelelő szakértelemmel sem rendelkeztek. Nem mindig az üzem szempontját, hanem „magasabb" érdeket képviseltek: a népgazdasági szükségletekből kiinduló bürokratikus tervek végrehajtása volt a cél. Ennek következtében a földek jelentős része megműveletlen maradt, a termelés sok tekintetben visszaesett. Míg a földreform a szőlőterület elaprózottságát csak fokozta, és a szőlőtermelést a kisüzemi gazdálkodás irányába vitte, addig a mezőgazdaság kollektivizálása ezzel el10