Módy György – Kállai Irén szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 8-9. (Berettyóújfalu, 2001)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Gráfik Imre: Építészeti hagyomány - változó falukép - a falu jövője (Kelet-magyarországi esettanulmány)

fejlődést nélkülöző alaprajzi, homlokzati és tetősík megoldásaira, melyek természetesen -jobb ajánlatok és követendő példa híján - Berekböszörményben is felbukkantak. A belső terek esetében, mind a korábbi időszakból változatlanul fennmaradt, mind az időközökben felújított ill. az újonnan épültek vonatkozásában a legnagyobb problé­mát az jelenti, hogy a változó körülmények (életforma, életmód, foglalkozás, család­szerkezet stb.) ellenére és/vagy következtében nem változtak a korábbi tér-normák, ill. romlott a szerves, organikus fejlődésű belső terek aránya. E megállapítás egyaránt érvé­nyes a korábbi időszakokban kialakult és szívósan fennmaradt ún. szimbolikus tér (vö: tiszta szoba) esetében és a belső terek morfológiai, valamint funkcionális viszonyaiban. Jelen tanulmányunkban azzal a kérdéssel kívánunk röviden foglalkozni, hogy a be­rekböszörményi falukép, az építészeti image, mennyire, azaz milyen mértékben infor­matív; érvényesül-e az építészet szemiotikája, szemiózisa. Ebben a tekintetben az a fö kérdés, hogy vannak-e a falu építészetében olyan egyetemesen ható építészeti elemek, normák, megoldások, formák, karakterek, melyek építészeti jel-ként segítenek az ob­jektum azonosításában (pl. kor, funkció, tulajdonságának ill. lakójának társadalmi­gazdasági hovatartozása, foglalkozása). Természetesen e kérdésfelvetések nemcsak az objektumokra, hanem az építészeti tér típusaira (külső, belső) is vonatkoznak, de fi­gyelmünket ez alkalommal csak az épületekre, pontosabban a lakóházakra irányítjuk. Mindenekelőtt szükséges különbséget tennünk az archaikus, tradicionális és újonnan épült házak között. A falu épületállományán belül a három épületréteg egyrészt egy­mástól nagyon különböző, eltérő építészeti jel-elemekkel kommunikál, másrészt az ar­chaikus, tradicionális réteg építészetileg kevésbé homogén. Különösen sok az épület­romlás rovására irható építészeti jelpusztulás. Az építészeti információk vételében ezek zavarként hatnak, azaz az építészeti kommunikáció szempontjából zaj-ként definiálha­tók. Az épületek állagromlásán túl az építészeti jel vonatkozásában további zavaró tény az is, ha megváltozik az objektum és környezetének eredeti viszonya (pl. kerítések, szomszéd házak leromlása vagy újak építése). Még bonyolultabb kérdés az építészeti jel által hordozott hírt, azaz az építészeti jel jelentését, szemantikai tartalmát megfeleltetni az épületben élő ember egyéniségével és a család ill. háztartás társadalmi-gazdasági presztízsével. Az archaikus, tradicionális épület-réteg esetében ugyanis nagy a valószínűsége annak, hogy az épület és a benne élők eredendően feltételezett/megvolt harmonikus viszonya megbomlott. A viszony megbomlása létrejöhetett, pl. elszegényedés, elöregedés, deklasszálódás, betelepítés, átmeneti ill. starthelyzet révén, hogy csak néhányat említsünk a teljesség igénye nélkül. Ezzel szemben az újabb épület-rétegnél az épület éï> a benne élők viszonya nagyobb bi­zonyossággal eredeti. Itt inkább azzal a zavaró tényezővel kell számolni, hogy a lakóház ingatlanok túlzott felértékelődése, „megszenvedett" magamutogatása inkább többet sejtet, kommunikál, mint ami a benne élők valóságos társadalmi és gazdasági helyzeté­ből következne. Magán az objektumon az építészet szemiotikája olyan építészeti jeleken keresztül manifesztálódik, mint pl. az épület részeinek anyag-szerüsége; a homlokzatok és azok stílusjegyei; az alaprajzi elrendezés, helyiségek kiosztása; az épület kubaturája, méretei. 101

Next

/
Thumbnails
Contents