Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

Ügy tűnik, a XVIII. század első felében már elég elterjedt lehetett a dohányzás, elsősorban a pipázás. 1731 telén Kalmár Ferenc a Külső csapszéken „bolondoskodásból" elvette I. Sajó János pipáját. (131) Molnár István szolgalegény éjjel ,,a tűz mellett dohányzott," mialatt a rábízott csikót a farkas „megmardosta." (28) Gyakran esik szö dohánylopásról. Amikor a tolvaj Duclás Istvánt elfogták, a szűre ujja tele volt dohánnyal. (187) A leírásokból megtudjuk, hogy a dohányt maguk termelték. A dohányleveleket felfűzték, maj^d szalmában, zsákban tartották a „házhíján." Mártha János „házihíjárul" a szalmábul egy zsák dohányt, „szaporábbat egy fűzérnél" elloptak. (124) Lakatos János Varga János „szalmájábul feles dohányt egy sákba rakott és Lakatos István házába vitte." (162) Egy helyen történik említés retekről. Varga Márton az Első-telekben levő retkiből Vass György „vagy kettőt" felvett, és hazahozta. (114) Talán ritkaságnak számított még a retek, s kíváncsiságból vitt haza a tolvaj két darabot, de éppen ezért kerülhetett bíróságra az ügy, mert igen kis mennyiségben termeszthették még. Szó van a jegyzőkönyvekben „kenderföld"-ről, Kiss Gergely hagyatékában szerepel szövő, gerebeny, visszalő, szapulló kád, 12 „darab" fonal, (a „darab" a fonal mértékegysége: a motollára felszedett fonalból 3 szál egy „ige", hatvan „ige" „egy pászma", s négy „pászma" „egy darab") 50 vagy 60 sing vászon, 7 abrosz, 10 szakasztó ruha, 5 kendő, 25 darab zsák. (Egy sing = 60 cm) Kullin Györgyné szőtt Kiss Gergelyéknek 50— 60 sing vásznat. Kiss Gergelyné asszony mindjárt fel is szabta, sőt már szövés közben is sürgette Kullin Györgynét, mondván: „szűjje megh hamar, mert nincsen fe^ér ruhájuk." (Ez is bizonyítja, hogy a fehér ruhát ebben az időben maguk szőtte vászonból készítették!) (108) László Pálné is éppen szűtt, mikor Kocsis Ferenc bement a házba, „azonnal lebocsájtotta a gatyáját és kínszergette." (10/b) Mindez arra utal, hogy a kendertermelés és -feldolgozás általános szokás lehetett. Külön kell még szólni a szőlőről és a borról. Társas-összejövetelek, mulatságok nem múlhattak el bor nélkül. Három csapszék volt a városban, illetve környékén, amelyekben egész éven át mérték a bort. A bormérés joga a privilégium értelmében a várost illette, csak ősszel, kb. egykét hónapon át volt szabad a bormérés a köznép számára. „Balogh János szürettől fogva a maga házánál Iczés bort árult, öt pínzen iczéjét." Volt, aki ,,többet vitt egy kantánál.,, (27) Kb. decembertől a polgároknak tilos volt a bormérés, akit ilyenkor rajtakaptak „iczés bor" mérésen, azt megbüntették. A büntetés 2—12 forintig terjedt. (26, 70, 105, 113, 163, 164) Szigorúan büntették azt is, aki „helytelen iczét" használt. (165) (A magyar icce = 0,8484 1.) A három csapszék a „Külső csapszék," mely a várostól Délre, a váradi országút mellett volt, egyben fogadóul is szolgált. A „Nagymarjai Csapszék," mely az egykori Nagymarjának volt valaha „külső" csapszéke a váradi út mellett, s Nagymarja pusztulása után működtetését Kismarja vette át. Megvolt egészen a XIX. század végéig A harmadik a város „belső csapszéke," melyet később „Fehér ló"-nak is neveztek. Mindháromba a város fogadott csapiárost. A tanácson belül a borbíró ügyelt a csapszékek rendjére, s év végén elszámoltatta a csaplárosokat. Volt idő, amikor a város a bormérést árendába adta, de ezt 1732-ben megszüntették. (145) 189