Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

felé, s itten „a vermek közt bolondoskodván" I. Sajó János baltával véletlenül elvágta az inát Kalmár Ferencnek. (131) Ezeket a körte alakú, belül erősen kiégetett vermeket, elszenesedett gabonamaradványokkal az 1930as években sírásók gyakran megtalálták a temetőben. Történik említés még pincéről is, de csak csapszékek alatt. A külső csapszék alatt olyan pince volt, hogy abba kívülről is le lehetett menni és a kocsmából is. Néha a vendégek a pincében boroztak. (129) Itt az ivóban nyitott tűzhely is volt, s hideg időben a tűz mellett ültek a vendégek. (14) Ennek alapján a téglával boltozott pincét ismerhették már, s bizonyos, hogy a faluban is volt már néhány ilyen. A belső telkek egymás mellett sorban úgy helyezkedtek el, hogy utcát képeztek. A jegyzőkönyvekből három nagyobb utcát ismerhetünk meg; A templom előtt ívesen hajló fő utcát (nevét nem találtuk meg), a vele párhuzamosan haladó Közép utcát és a Sziget utcát. A három utca egymásba torkollott, s mivel a falut víz vette körül, itt, ezen a helyen építettek egy hidat, amelyen át száraz lábbal be lehetett jutni a településre. Később a Sziget utca végénél is építettek egy gátat Nagymarja irányába. Ezen kívül még két kisebb kivezető utca volt, a Szunyogh utca és a Vár utca, de ezeken át már csak vízen át lehetett a faluból kijutni. A Szunyogh utca végén a Fadgyason, a Vár utcánál a Rónán, vagyis az előbbi afféle „téli" kijárat, a másik meg a „nyári", ahol úsztatással lehetett a csordát kihajtani a legelőre. Ugyanitt az emberek részére valószínűleg szálfákból pallót építettek. A Sziget utca után egy 40—50 méter széles vízfolyás következett. Ezen át lehetett bejutni a Sziget-be, melly ebben az időben valószínűleg több kisebb szigetecskét jelentett. Egy része erdő volt (Szigeterdő), más része szántóföld vagy kaszáló (Első-Telek), a nagyobb rész pedig konyhakert (káposztáskert), amely szerkezetileg szigorúan a belső telekhez kötődött. A 79. számú jegyzőkönyvből úgy tűnik, egyesek itt, a Sziget valamely részén jószágot is teleltettek. Szabó István „a Telekbe mind árpaszalmát tüzelte és marhájával a szinát étette". Épületről ugyan nincs szó, de elképzelhető valamiféle akol, vagy karám, amely az állatokat együtt tartotta. Valóságos ólaskertek azonban itt nem alakultak ki. 1835-ben pedig az egész Szigetet házhelyek céljára kiosztották. E falurész neve ma is Sziget. A belső telket és kertet bárki eladhatta, örökül hagyhatta. Ennek megfelelően a telek osztódhatott, a telekhatárok változhattak. Mindez igen sok öröklésjogi bonyodalmat eredményezett. Három év alatt 22 ilyen jellegű perről tudunk, de ezek nagyobb része nem zárult le 1733 előtt. A Tanács nagy gonddal, idős emberek megkérdezésével próbálta mindig kideríteni az örökösök tényleges jogát. Ha ez nem sikerült, akkor a privilégium szerint'a vitás telek a communitás birtokába jutott, amit aztán a Tanács újra kiosztott valakinek azzal a feltétellel, hogy addig használhatja, amíg „rá vir támad", vagyis vér szerinti jogos örökös jelentkezik. Több jogos örökös esetén a telek „osztóra megyen", s ha az örökösök nem tudnak megegyezni, akkor a Tanács tesz igazságot. Aki a faluban háztelekkel rendelkezett, azt megillették a falun kívüli appertinentiák. így tudjuk, hogy a Közép utcában levő egykori Patkaijéle telekhez a Kismarjai földön szántóföldek, a Vasadon kaszáló rétek, a Takács szigetben kaszálók tartoztak. (133) Az egykori Föld-Szin telek után 174