Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

bírták az örökösök a Szarvas Sziget-ben levő kaszálót, melyen egyikőj üknek „szállása" is volt. (11) I. Lénárth Mihály telkének appertinentiái : az Orditó-ban levő kaszáló, a Mile György földe mellett egy kaszáló, a NagySzigetben egy darab szántó, az Ország útjára dűlő-ben egy darab szántó, a Kereki útra dűlő-ben egy árpaföld. (171) A tartozékok lazán kötődtek a telekhez. Maga a telek valójában csak a külsőségekhez való jogot biztosította. E jog alapján minden kismarjai polgár mindenekelőtt teljesen szabad legeltetési jogot kapott a közös legelőkön és a szabaduláson, vagyis a lekaszált réteken és tallókon. Ezen kívül úgy tűnik, még a XVIII. század elején, az arra kijelölt határrészeken gyepet törhetett, azaz szántóföldnek valót foglalhatott. (Szabó István hallotta, hogy a mostani Kereki útra dűlőben levő árpaföldet ,,Vágó Istvánnak törtük fel." (171) De a gyepfeltörést később korlátozták: ,,Mártha János úr azon tilalmon marad el, amellyel megh tiltatott azon Mezőn a gyepnek fel szaggatása . . ." (42) Büntetése 12 forint. Hasonlóképpen marad el Túri Mihály is. (u.ott) Ekkor már csak a Tanács, illetve a Tanács által kijelölt személy oszthatott csak a telek után szántóföldet és rétet. Az appertinentiáknak a telektulajdonhoz való kötődése vonatkozásában furcsa kettősség figyelhető meg. A jegyzőkönyvekből úgy tűnik, az appertinentiák használói folyton változtak: ugyanazt a földdarabot más és más veti, kaszálja. Ugyanakkor az egyszer megkapott földdarabhoz generációkon át ragaszkodnak, annak mozgását nyomon kísérik, s ha véletlenül illetéktelen kézre jut, megpróbálják visszaperelni. Ügy látszik, a ,,vír szerinti" jog ebben az esetben is döntő érv: ha ilyen örökös jelentkezik, előbbi használójától elveszik. Természetesen, ilyenkor az örökösnek kárpótolni kell azt, akitől a földet elveszik. A polgárjoggal, s a privilégium értelmében birtoklási joggal is rendelkező kismarjaiak tehát már konkrét tulajdonjogot élvezhetnek legalábbis a szántóföldek és a rétek esetében, de a földközösségi, vagy inkább a közös birtoklási hagyományok még oly erősek, hogy a tanács nemcsak oszthat, de el is vehet olyan parcellákat, amelynek megművelését nem látja biztosítottnak. S mindaddig, amíg a tényleges öröklési jog, vagy a föld megművelése, bevetése nem biztosított, másnak adja oda használatra. A gazdálkodás rendjét irányító belső önkormányzat rendkívül szigorúan őrködik a közösségi érdekek fölött. Tóth István ,,a magha autoritásából" megkaszált egy rétet, mely állítólag Kiss Istváné volt. Mindkét felet felszólítják, hogy „emberséges emberek által" mutassanak határt. Ha ezt nem teszik, a kaszáló, sem egyiké, sem másiké, hanem a Városé lészen. ,(5) Lefoglalják az örökös nélkül maradt birtokot, de azt is, amit a tulajdonos időben nem vet be hasznos növénnyel. A Tanács a legapróbb részletekig szabályozza a gazdálkodás, a termelés rendjét. A Tanács fogadta a csőszöket, kerülőket, akik minden ember határbeli javait őrizték. A város maga is gazdálkodott. A Sziget utca végénél „Városmajort" tart fenn. Itt vannak a város lovai a kocsisokkal, szekerekkel, s minden gazdasági felszereléssel. Itt volt felhalmozva a takarmány, amelyből többek közt a közös apaállatokat tartották. Volt egy közös granarium is, ahol a terményeket gyűjtötték össze. A város itt gyűjtötte be az adókat is, s innen fizette ki a város közös terheit a vármegyének, a katonaságnak, a dézsmaszéknek. A közös jövedelmekből fizették a tisztségviselőket, rendben tartották az utakat, középületeket, s minden közös kiadást. 175