Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 6-7. (Berettyóújfalu, 1991)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Varga Gyula: A paraszti élet körvonalai a XVIII. század első felében egy protocollum tükrében

sek talán nem is laktak a faluban, csa/k örökség ügyben jöttek haza olyan távoli helységekből, ahova maguk, vagy őseik elköltöztek. Szép számmal lehettek azok a szolgalegények, cselédek vagy más munkavállalók, akik csak ideiglenesen éltek a faluban. Itt szóljunk néhány szót a szolgákról. A jegyzőkönyvi utalásokból az derül ki, hogy majdnem minden gazdaember tartott szolgát vagy cselédet. (A legényt nevezték szolgának, a szolgáló leányt cselédnek). Némely gazdának két-három szolgája is volt. (Nagy Ferenc, Pethő János stb.) összesen 20 névről deríthető ki bizonyosan, hogy szolgalegény, s három esetben van utalás cselédlányra. Már ez maga 23 olyan név, akik nem szerepelhetnek az adóösszeírásokban. Az is megállapítható, hogy a szolgalegények zöme nem visel itteni családnevet, tehát bizonyosan más helységekből valók. Bárhonnan jött is a szolgalegény, itt beépült a gazda családjába. Két alkalommal tárgyalták és összesen 20 tanút hallgattak ki a falu egyik legtekintélyesebb gazdája, Kiss András és szolgája, Molnár István között kirobbant perben. Molnár István ugyanis bepanaszolta Kiss Andrást, hogy olyan szegény kenyérrel tartotta, hogy azt nem ehette meg. De azt is szemére vetette a gazdájának, hogy az „külön kenyeret eszik', „külön tálbul eszik a gazdája tülle", „szalonnát sem ad elegendőt a kenyérhez". (12., 12/a) Ebből az következik, hogy normális esetben a gazda „egy tálból eszik" szolgájával, s a kenyér mellé a szolga annyi szalonnát ehet, amenynyire szüksége van. Arra is van példa, hogy Czégényi János, Csutoros István szolgája „borozásra adta magát", s ilyenkor napokig csavargott. Hiába küldte utána a gazda a cselédlányt, majd a kisbírót, az „boritala miá egyik háztól a másikhoz járván" nem ment haza. (188) A szolga a gazdaságban éppen úgy mindenes volt, mint a család bármelyik tagja. Az előbb említett Molnár István pl. már reggel kivitte a lovat a Fadgyason a legelőre, ott elengedte (nyilván felbékózva!) majd haza ment dolgát végezni. Még este megfejte a tehenet, azután elment „a lú után". A tanúk szerint azonban éjjel nem vigyázott a lóra, hanem csak „a tűzhelyen dohányzott", s reggelre a lovat „megmardosta a farkas". (28) Tehát a szolga a napi munka mellett éjjel a lovat is őrizte. Kiss Gergelyné szolgája éjjel az erdőről gazdája számára fát hozott, emiatt „elmarad erdő tilalmán". (25) A cselédlányok is többnyire állatokat őriztek. Erdős István és Tóth Mihály cselédei pl. ökröket őriztek, de az ökrök valaki tengerijében kárt tettek. (148) Pethő Mihály 12 éves leány cselédje disznókat hajtott ki a legelőre, amikor egy disznót valaki szekérrel elgázolt. (151) Kocsis Ferenc 1731-ben „megkísértette" cselédjét, emiatt törvény elé állították. (10/a, 10/b) Szolgák gyakran szerepelnek együtt gazdalegényekkel a kocsmai verekedésekben, sőt még lopásokban, garázdaságokban is. Ilyenkor a törvényszék nem tesz különbséget, hogy a törvénytelenséget ki követte el, egyformán büntet. (8, 82, 49/a, 101, 112, 112/a) A szolgák célja, hogy kis vagyont szerezzenek, s egykor ők maguk is gazdák lehessenek. (Ez néha sikerül is.) Nem szerepeltek az adóösszeírásokban a cigányok. A jegyzőkönyvek többnyire keresztnevükön említik őket, tehát már mind megkeresztelkedtek. (Czigány Péter, Czigány András, Czigány Sámuel stb.) összesen 8 férfiről lehet tudni biztosan, hogy cigány, közülük kettő, György és Péter vajda címet is viselt. Péter vajda az 1720-as években egyik megüresedett gazdaportán lakott a Közép utcában. Az, hogy az említett cigányok a bí167