Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Zsúpos Zoltán: „Szépen legel a Marosi gulyája..." — Folklór és valóság

gyűlvén fel a templomba lakosaink — magát hozzánk orgona halgatásra ítélésre megalázni méltóztasson. E jelentés elfogadtatott, és a tisztelt Tábla Bíró Úr meghívását fő Bíró Nagy Sándor Uram magára fel vállalta."

2

7 Marosi mély vallásossága és nagyvonalúsága továbbra is fennmaradt. 1855-ben kelt az a levél, melyet Vesztfáliába, Bochum városába Mayer és Kühne acélöntő gyárosoknak címzett. Az újságból értesült arról, hogy a makói „Evangelika Egyház számára 3 atzél Harangokat öntöttek, ollyanokat amikkel nagyon meg vannak elégedve". Ezért szülei és húguk emlékére Anna nővérével együtt három harangot rendeltek a krasznamihályfalvi „Helvét Egyház" számára: „A 660 fontos Harangra ezeket kell betűzni Marosy László és Anna Testvérek felejthetetlen jó Attyok Marosy György Emlékére a K. Mihályfalvi Helvét Egyház számára tulajdon költségeken készíttették 1855 Évben. — Ezen harangra azt is kell betűzni Intse Imára atczél kebled gyarló keblünket. Úgy fog Erény és Hit fénye ragyogni felénk. A 330 fontoson Marosy László és Anna testvérek felejthetetlen jó Anyjok Komornyik Erzsébetit Emlékére a Kraszna Mihályfalvi Helvéth Egyház Számára tulajdon költségeken készíttették 1855 Évben. Ez is reá betűzendő Értz Kebled keltsen Hőn áldni dicsérni az Istent. A 215 fontoson Marosy László és Anna Testvérek Marosy Éva Húgok Szentkirállyiné Emlékére tulajdon költségeken készíttettek a K. Mihályfalvi Egyház számára 1855

l

k Évben."

2

8 De térjünk vissza ismét Újfaluba. „Marosi nagy gavallér vót. Adta mindenkinek a fődet, tengerit felibe, harmadába. Újfaluba sok nagygazda vót, de hogy két lóval szántsanak annak színit se látták. Ősszel osztán — mivel Marosinak nem vót annyi jószága ahhoz a sok fődhö, nem azért, hogy nem lehetett vóna, hanem nem gondolt ő rá — még az olyan nagy gazdák is, akik egy lóval szántottak-vetettek, Marosinál dógoztak, olyan jól fizetett. Vót egy Nagy János, hozta öt lóval a nagyszekér tengerit. — Innye te, meg tudnál szépen fordulni, hogy nekem is teccen, evvel a nagyszekér tengerivel kedvemre mikor a tanyába beérsz? — kérdi Marosi. — Megpróbálom gazduram! A lovak ezelőtt összeszoktak, nem itt-ott vették, nevelték. Hát oszt a nyergesió olyan vót, hogy az nyolc-tíz évig nyergesió vót, oszt az tudta minden lettyit-vóttyát, az még az ember gondolattyát is tudta. A gazda oszt felült a nyeregbe, mert nyeregből hajtottak ám. Megsarkantyúzta a nyergest, amannak oda vág a Rudasnak. Az első három már tudta, mikor ezek már úgy moccantak meg, oszt megindultak, osztán felvágva fordultak egyet. Szóval teccet osztán Marosinak. Na aszongya: — Vigyed haza a tengerit ! Nekiadta."

2

9 Ide kívánkozik még Marosi László egyik levele. A címzett „Földesi Fő Hadnagy Nemes Török Sámuel Úr". „Bizodalmas Hadnagy Úr ! 2

7 Presb. jegyz. 1. 1841. március 12. 124—125. 2

8 H BML. XIII. 2. 1. 2

9 Csaholczi Imre 261