Módy György szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 4-5. (Berettyóújfalu, 1986)

TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Molnárné Mayer Mária: Mutatvány Pesty Frigyes Bihar megyei Helynévgyűjtéséből

HELYNEVEK ADATAI 1. Bihar Megyében kebelezett Deretske MVáros, Sárréti Járásban deretskei szakasz. 2. A városnak ország szerte ismert neve Deretske. 3. Hajdan e város Dereskének neveztetett; de nevét eredetileg miről s honnan nyerte nem tudhatni. — 4. A község legkorábban 1631 Évben említetik. 5. Honnan népesített, nem tudni, de már II. Rákotzi György ideje előtt jóval népesítve volt, kitől is 16 város Hajdúságott nyert, több községekkel együtt, mellyek a Deretskei Urada­lomhoz tartoztak. — 6. Hagyomány képpen írott vagy nyomtatott emlékekből a név eredeteit, hogy névre nézve kipuhatolni nem lehet, mintthogy fentebb említett Városnak rendes levéltára nints. — 7. A község határát illető topographiai nevek következők, Kápolnás vagy is Turoskis Osztás. Kettős vagy is Tekeres, Botos, Nagy Radó, szántó földek fordulókban. Nagy telek, Kis telek, Nagytilalmas, egyrésze szántó, nagyobb része kaszálló valamint nyárfáserdő is. — Paripa sziget szinte szántó és kaszálló Paripa sziget: eredetileg nevét onnan nyerte II. Rá­kotzy György idejében, hogy ott a Deretskei Insurgensek kik hadi szolgálatott viseltek, legeltethették tsak hátas paripáikat, ezen területben Körül folya a Kék Kálló vize a hajdan ősapák által telepített Erdőtskét; mely által egy szigetett képez. -— (tulajdona a Városnak) Határ Szomszédjai. Szováth, Földes, Szt. Kozmái puszta, Beretyó újfalu, Szt. Péterszeg, Tépe, Konyár, Sáránd, H. Bagos. Területe ezen Deretskei határnak dombos, sík és lapos. A határon létezik Nagy Méltóságú Hertzeg Eszterházi birtokához tartozó úgy nevezett, Morgó hajdani dézsma kert, egy 9 emeletes ótska magtárral, annak közelében fekszenek több gazdasági épületjei s egy Víz fenék mely tsupa Vak szik, ahol egykor fentt említett birtokos több mennyiségű salétromot főzetett, a magos Állam részére. Nevezetesebb épületjei Deretske M ; Várossának, a Hel : hit: Contacban álló Gimnásiuma; Leány gyermekek kis osztályú Tanodája; Sárréti Járási magtár melyben a katonaság, ré­szére lótáp tartozik. — Birtokossá ezen határnak, Hertzeg Eszterházi Pál; Curialisták, és a közlakosok. Különös nevezetességekkel sem a határ, sem a Város bír, minek kikutatására a helybeli iratok ada­tokat nem nyújtanak. Kelt Deretskén Július 8 1864. Ferentzy Péter főbíró Szőke József jegyző Adatok a haza helyneveinek gyűjtésére és összeírására Hosszú Pályi községből. 1., Hosszú Pályi községe fekszik Biharmegyében, a tiszántúli területben, a sárréti szolgabírói járásban, székhelye Várad Olaszi. 2., Hosszú Pályinak mind helybeli, mind országosan ismert neve: Hosszú Pályi 3., Hosszú Pályinak a hagyomány szerint régi neve volt: hortus pauli. 4., H.Pályi mikor említtetik legkorábban? nem tudatik. 5., H.Pályi honnan népesíttetett? nem tudatik. 6., A Hosszú Pályi névről hagyományból annyit lehet tudni, hogy az hortus paulinak mon­datott, s a mai neve hihető ebből magyarosíttatott, és ez nagyon hihető, a mennyiben a paulinusoknak itt egy kies hegytetőn emelkedett de már csak rom zárdájuk vagy klast­223

Next

/
Thumbnails
Contents