Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Szathmáry László: A bihardancsházai trepanált koponya

ket, és szinte hajlamosak egy-egy kor trepanátorai anatómiai és sebészi képességeinek fölébecslésére. Bartucz (1966) például 8000 XVIII—XIX. századi (budapesti temetőből származó) koponya közül 36-on találta meg a koponyalékelés nyomát. Ezek között csupán egy volt gyógyult, ami 2,8%-os túlélést jelent. A múlt század 80-as éveiben a budapesti klinikákon elhunyt 20 lékelt koponyájú egyén közül szintén csak egy élte túl az operációt (5%-os túlélés). Miért e nagy különbség? Ügy gondolom, hogy a magyarázatot elsősorban a koponyalékelések indítékainak megváltozásában kell keresnünk. Ella (1974) például a melanéziaiak koponyalékelésével kapcsolatban leírja, hogy a gyógyulás reményében bízva még olyan egyének is trepanáltatták magukat, akiknél nemcsak mai szemléletünk szerint, hanem talán maga a trepanátor szerint sem mindig volt indokolt ez a művelet, és csupán a túlélők („gyógyultak") példája sarkallta erre az elhatározásra az alanyokat; növelve a trepanátorok gyakorlottságát — és a siker láttán —önbizalmát (vö.: Crump 1901). Ez lehet a legalapvetőbb oka egyébként a trepanációk gyakori alkalmazásáról ismert kultúrákban e rítus jelentős térhódításának. Emellett természetesen (de csak pozitív gyakorlati tapasztalatra támaszkodva) hitvilági elemek is elősegíthették azt, hogy a trepanáció egyre szélesebb körökben számíthatott elismerésre. Olyan esetekben is koponyalékeléssel élhettek tehát, amikor a túlélést természetes gyógyulásnak tulajdoníthatjuk. Ezzel szemben a XVIII—XIX. században a diagnózis alapos mérlegelése után csak igen súlyos esetekben határoztak el koponyalékelést ; legtöbbször olyankor, amikor a túlélésre már nem sok esély volt. A X. századi koponyalékelések többségére nyilván nem terjeszthető ki ez a kritérium. Közvetett bizonyítéka lehet ez annak, hogy honfoglalóink sokkal több alkalommal éltek a koponyalékeléssel, mint akár a XVIII. vagy a XIX. század már sebészeti ismeretekben gazdagabb embere választotta volna. A trepanáció indítékáról A fenti meglátás nincs ellentmondásban azzal, amit a trepanátorok (sámánok) mértékletes megítéléséről mondottam. Mindenekelőtt világosan kell látnunk, hogy a XVIII—XIX. században koponyalékelésre általában endogén okok miatt került sor. Ezekben az esetekben a gyógyulás reménye magának a sebészeti beavatkozásnak a sikerétől függetlenül jelentősen kisebb volt, mintha exogén ok (sérülés) következtében végezték volna. Ez utóbbi esetben (ha valamilyen szövődmény nem lépett fel) a seb természetes gyógyulásának esélye tulajdonképpen a túlélés esélyét jelentette. A X. századi túlélők nagy aránya ezáltal épp arra utal, hogy a koponyalékelések többsége exogén indítékok hatására történhetett. Ez keltheti azt a látszatot, hogy a X. századi trepanációk nemcsak „indokolt" esetekben készülhettek. A túlélés kérdése tehát alapjában véve szemlélet, illetve viszonyítás kérdése. A koponyalékelések általános indítékára vonatkozóan tanulságos az első részletes írásos emléket; Hippokratész (i. e. 466—377) elveit meghallgatnunk. Ö a koponyasérülésekkel kapcsolatosan említi a koponya teljes megnyitását. Néha látásromláshoz vezető endocranialis nyomásfokozódás, erős fejfájás vagy epilepszia gyógyítására is javallta. Emellett azt is hangsúlyozta, hogy az agy sérüléseinek elkerülése végett a belső csontlemezt (lamina interna) nem szükséges minden esetben eltávolítani. Ilyen módon általunk jelképesnek nevezett trepanációt végzett, ami súlyos sérülésekre nyilvánvalóan nem vonatkozik, mert ezekben az esetekben általában a lamina interna is betörik. A sebészi (teljes) és a jelképes trepanációt látszólag nem különítette el élesen, bár különféle bántalmak esetén egyik vagy másik forma alkalmazása határozottan előtérbe kerülhetett; attól függően, hogy a fájdalmat vagy a sérülést milyen természetűnek és milyen súlyosnak ítélhette. Annyi bizonyos, hogy javallata alapján a teljes koponyalékelések döntő többségét sérülés miatt végezhették. Az embertani irodalom igen bőségesen foglalkozik a trepanációk indítékai29