Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban

teázott itt senki se, tán csak az az egy-kít följebb való, meg az olyan kisasszony­fílik. De azok biztosan nem ebbül a kóróbul csináták a teájokat. Aszt biszton mondhatom. Mán az én gyerekkoromba is a kínai tea járta, ahun járta. Ügy árulták a botban, hát onnan származott. — Talán nem is azért készítettek vasfűből teát, hogy azt igyák ételként, hanem valami más okból; nem itták gyógyítás végett? — No lássa-e, e lehetsí­ges, mert a nip most is, de rígen még jobban, a nincs miatt is, mindent össze­ivott, összeevett. Hát könnyen ráfanyalodhattak erre a vasfűre is, ha valamit láttak benne. De szerintem e se vót valami nagy dolog, nem olyan, hogy tűnni kéne rúla. — Már pedig nagyon is kellene, mert sokan azt mondják, hogy ez a vasfű fontos gyógyszer és bizony sokan fogyasztották teának, meg másként is, ha be­tegek voltak. Tessék csak visszaemlékezni, hátha erről is tetszene tudni monda­ni valamit, hiszen már eddig is milyen sokat tetszett mondani erről a haszonta­lan vasfűről. — Hát mondom, hogy hasznáták hát, de hát csak úgy a nípek, min­den féle tudás nílkül. Monták, hogy a lázat is lohasztya, meg hogy ha a máj puffadásba van, meg effílíket. Ezekbe bizony csak szették, jó monggya, hogy gyűjtöttík. Szárították, oszt úgy főztek belőle teát. Ha jól megemlíkszek, hát még ín is ittam gyerekkoromba. Űgy atta az idesanyám, amikó fúvódásom vót, oszt minden megát bennem. Az olyasmi akkó olyan betegség vót, mint mosta­nába az influenza, gyütt oszt uralkodott erősen, de oszt ment is el. Nem úgy, mint tuggya vót az a spanyol, hát a más vót, a csúnyán kikkíszítette a nípet. No lássa, annak nem csinátak teát a vasfűbő meg minden kócbul. Ezt a vasfü­vet csak olyan rígi betegsígekbe csináták, itatták a rígiek, amék úgyis emút vóna magátúl, ha kihat a szervezetbű. De hát aszt akkó nem így látták, hittek a babonaságba, oszt itták, kentík, húszták, nyúszták az embert az effílíkke. — Dehát csak volt abban valami, hiszen még az orvosok is rendelték és a patikában is árulták. — Aszt mán igazán nem tudom, de lehet. Mer abba az időbe az orvos is más vót. Hát nem is vót, oszt ha vót is, hát nem szalatt hozzá a níp minden pillanatba, ha vót baja, ha nem, mer hogy beteg. Tuggya, aki be­teg a beteg, a fekszik oszt nem szaladgál. Az orvost akkoriba nem a kereste vagy hítta, aki beteg vót, hanem a hozzátartozók, a gyerekei, ha má odáig vót, mert különben megszóták vóna, ha meghal. Arra nem emlíkszek, hogy orvos rendelt vóna ilyen füvet, vagy ajánlotta vóna. Gondolom inkább betiltotta vóna, ha tuggya, hogy hasznáják, mert az orvosok az ilyet mindig kifogásolták, tiltották oszt nem szívleltík. Lássa a patikába mán egy kicsit más vót a helyzet, tényleg ott vót ez a fű, ez a vasfű. Mán onnan tudom, az itteni patikus is megvette níha a gyerekektű, ha monta nekik, hogy hozzanak néki. Hát biztosan azé hozatott belűle, hogy elatta vagy csinát véle valamit. — Na tetszik látni milyen szépen emlékszik mindenre. Igazán sokat tet­szett már eddig is elmondani erről a vasfűről. Ügy gondolom, hogy még többet is tetszik tudni róla, például azt, hogy nem mondták-e róla furcsaságokat, nem mondták-e például azt róla, hogy zárat lehet vele nyitni? — Hát ami igaz, az igaz, hallottam effélét, akko se hittem egy vonást se belűle. Mer aszt beszílték, de hát csak akkó is má az öregek az ín gyerekkoromba, hogy az igazán erős emberek, akik össze tuggyák törni a patkót, meg le tuggyák ütni a lakatot egy­bűl, meg efféléket tunnak végbe vinni, azoknak ez a vasfüvük van. De hát ez olyam merő kípzelgís lehetett, nem látta aszt senki, csak úgy besziltík a nípek, oszt ez is tett hozzá egy kicsit, meg a másik is, oszt ez gyütt ki belüle. — Mi jött ki belőle? Hát igazán nem képzelhető el az, hogy egy ilyen cso­dás erejű fű létezhessen? — Eképzeni elehet, ippen aszt mondom. De a kípzel­gís az csak kípzelgís. Mintahogy az ebbe az egísz kérdésbe a, hogy oszt a füvet úgy tartották akinek vót, hogy belevágta vagy belevarrta vagy mi a tenyeribe. Hát eszt má asztán igazán nem lehet ehinni, mer ugyi ha akárhogy is szerkeszti bele a tenyeribe az illető ezt a vasfüvet a fáj, a romlik, a begennyed meg mi, 244

Next

/
Thumbnails
Contents