Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
Újdombrádra, Sárospatakra, Ruszlinra (Szepes m.), Tordasra (Fejér m.) hivatkozik. 6 8 Hasonlóképpen fontosak számunkra Szabó Lajos taktaszadai közlései is. Szabó történetei még közelebbi időbe, szinte napjainkba hozzák a vasfűhiedelmeket. Szabó négy különböző terjedelmű vasfű történetet adott közre. Mind a négyet idézem. Az első, a 302. számú történet, így szól: „Vót itt egy Orosz vót. A frontkor vótt itt és itt is maradt egy darabig. Suszter B. Károlyné megmondaná, mer őnáluk tartózkodott. Annak vasfű vót a kezébe. És a bikát fejen fogva, szarvon fogva egyedül maga fődhö vágta. Egy ember. Olyan erő vót benne. Oszt kérdeztük tűle, hogy milyen az a vasfű? Hát aszonta, hogy töviskes disznónak a fiait el kell fogdosni. És azt egy kalitkába bezárni. És egy fehér rongyot leteríteni arra a fődre és a kalitkát rátenni. És ez a töviskes disznó ezzel a vasfűvel nyitja ki a kaducsot és mindent kiszabadít belőle. Igen. És meglátni azt a vasfüvet ottan azon a lepedőn, vagy a ponyván, amin odaterítik és akkor ottan megvan, meglátja az ember, hogy milyen az a vasfű. Igen és akkor kivágja, aki akarja a terenyit... Vót itten egy rablófiú. Harangodon is járt az, mindenütt járt, de mindenünnen kiszabadult. Kirabolta itt a szadai szövetkezetet is. El is zárták, de akárhogy zárták el, mindenünnen kiszabadult. Mer nem tudták, hogy őneki vasfű van a kezibe. A tenyeribe. Majd csak osztán csak rágyüttek oszt. A tenyeribe vót. így tudott kiszabadulni. Semmiféle zár nem vót előtte. Hát ez nem is olyan nagyon régen vót. Tán a Berti bácsi ideje után vót mán, mikor a szadai szövetkezetet feltörte." 6 9 Ebben a történetben a harkály, a küllü madár és a parti fecske mellé a sündisznó is felsorakozik, mint vasfűszerző segítőtárs. Szembetűnő a hiedelem aktualizálása, a mára, a „frontkor" időszakra, konkrét személyekre való hivatkozás. A következő, a 303. számú történet főleg a vasfű tenyérbe helyezése kérdése szempontjából fontos. Egyébként ebben is szembetűnő az aktualizálás, az ismert emberekre való hivatkozás. Ezt a történetet is idézem : „A vasfű, az olyan, mint a rozmaringnak a levele. De aztat nagyon nehéz megtalálni. Azt csak ezredik ember találja meg. Oszt azt, hogyha felvágja ... a bal tenyeribe, belevési, éppen úgy, mint itt van a kezembe ni, az úgy látszik ottan — oszt akkor nincs olyan zár; hogyha aztat belevési az izéjébe ... a tenyeribe, a bal tenyeribe, ha ráteszi, az minden kulcs nélkül kinyílik. A vasfű. De eztet ilyen ... ilyen hegyes ódaion lehet találni, ritka növény ez. Éppen olyan kis vékony, mint a rozmaringnak a levele. Az én apámnak vót egy bojtára, annak vót a kezibe az. Az akarhova bement. Nem kellett kulcs neki. Akárhogy bevót zárva. Ha hat lakattal vót is bezárva, rátette, mán ki is pattant. V. Józsefnek hítták. Körülbelől akkor vótam olyan tíz-tizenegy éves gyerek. Ez Kálkápolnára való gyerek vót. Szóval nem gyerek vót, mán akkor vót olyan huszonnyóc, harminc éves ember. Itt vót az apámnál bojtár. Akárhova bement." 7 0 A következő, a 305. történet, azt hangsúlyozza, hogy vasfüvet itt, mármint Taktaszadán és környékén, nem lehet találni. „Vót olyan fű, ami olyan erőt adott, hogy előtte nem vót bezárt helyiség. Ö nyitotta is, meg bárhova ... Az a vasfű. Az olyan erőt adott. De itten hát nem tudtak ilyent, szóval találni." 7 1 Vagyis a vasfűhöz nehéz hozzájutni, nem juthat mindenkinek osztályrészül. Meg kell érte küzdeni. Csodás elem maga a fű megtalálása, birtoklása is. A fű fia Uo. 534. 69 Szabó Lajos: Taktaszadai mondák (Budapest, 1975) 271. 70 Uo. 71 Uo. 272. 236
