Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
világ eme két klasszikus, a Sárréthez hasonló vidékéről származik. Balassa Iván és Szabó Lajos terjedelmes, kerek történetet nyújtó szövegközlései a Sárréttel nemcsak földrajzilag és botanikailag azonos, rokon területekről származnak, hanem társadalmilag is hasonló közösségekből (pásztorok, betyárok) adnak minden korábbi közlésnél részletezőbb, a vasfű feltalálásával, használatával a mai viszonyok közt is foglalkozó tájékoztatást. Balassa Iván Karcsai mondák című könyve 1963-ban jelent meg. Bevezetőjében tudományosan rendszerezni kívánta a kötet közléseiben közreadott anyagot. Itt állapította meg, hogy a növényekkel kapcsolatos mondák száma Karcsán rendkívül alacsony. Kivételt csak a vasfű képez, mert a karcsaiak csak a vasfűnek tulajdonítanak természetfeletti erőt, melynek segítségével tulajdonosa zárat tud nyitni vagy láthatatlanná is tud válni. 6, ) Balassa két történetet közölt. Az első az 56. számú, így szól: „Szentgyörgynapkor, akkor mondják. Hát, oszt szedi a füvet. Minden, valami kilenc mesgyérül beszélik, hogy ezek úgy tudják, kilenc mesgyérül leszedte a füvet, osztán eztet a füvet megétette avval a tehennel, akit mán akárták, hogy jóu legyen. Eggy asszon meg élment, mikor leszedte a kilenc mesgyérül a füvet, élment a másik oda hozzá, élvette tülle. Már akkor élvette tülle a hasznát is, azé vóut a haszon. Ammeg élment megint újra, megint úgy ölte egymást. Leszedni megint a füvet, hát sokféle fű vóut abba, egyszóuval nem egyfajta, annak kilenc fajtájának kéllett lenni benne, kilenc fájta fűnek. Az izének is benne kéllett lenni ni, a vasfűnek. De aztat azt nem is ismeri tán senki se, azt a vasfüvet. Mer az a vasfű olyan, mér vóut itt eggy ember, benne vóut a kezébe a vasfű. Bevágta a kezét, oszt azt a vasfüvet belétette, oszt beforrt, oda neki. Akármiféle, nincsen előütte olyan zár, hogy le ne vette vónna. Megfogta a zárat, leesett a zár, kinyílott az ajtóu. De észrevették eztet hamarosan mér valami bankba bement ott oszt megfogták, bevitték a tömlöcbe, nem adtak neki enni, ott hóutt meg a tömlöcbe. Sóutész a nagyapja vóut. Itt lakott Kárcsán. Ott hóutt meg a tömlöcbe, úgy vitték el a temetőüre. A vasfű is ott maradt a kezébe. Mert azt mondta, hogy úgy lélte meg a vasfüvet, hogy kaszált. Oszt, ahogy kaszált, hát a kasza leesett a nyélrűl. Leesett a kasza a nyélrűl, hát ű oszt hozzáfogott kutatni, hát megtalálta ott, olyan füvet, amit nem ismért. Hát éppen a vóut az a vasfű. Az!" Ennek a történetnek az az érdekessége, hogy a vasfüvet kilenc mesgyéről kell szedni, hogy a vasfűnek a kézbe helyezésével sokat foglalkozik, hogy a történetet miként adja elő, élő ismert személyekre hivatkozik, jelezve, hogy a történet ma is élő; a vasfűhiedelem a Bodrogközben, Karcsán még 1960-ban is általánosan ismert, élő hiedelem volt. Ü G A másik, a 262. számú történet is ugyanezt tárja elénk, azt, hogy egy élő személynek, Horvát Bélánénak vasfüve van. Ebben a történetben különös hangsúly esik a vasfű láthatatlanná tevő erejére és a mesélő hosszasan, kételkedve adja elő a vasfű kézbehelyezésének módját, így hangzik: „Annak a Horvát Bélának valami vasfüvet tanáltak a tenyerébe. Osztán — aszondja —, hogy akármit a világon megfog, hát senki se látja. Mindenféle sikerül neki, akármit viszen él, vagy akármihez nyúl, hát nem láti senki, mer aszondja vasfű van a terenyébe csinálva. Hát azon csudálkoztam, hogy hogy lehet bele aztat csinálni abba a tenyerébe, hogyhát milyen vasfű lehetett a, hogy fél hagyta vágni a terenyét, oszt belevárrta magának, vagy ki csinálta neki? Hát nem tudom elképzelni!" 6 7 A két közléshez Balassa Iván nagyszerű, a korábbi irodalomra és gyűjtésekre is vonatkozó jegyzetet fűzött. A jegyzetben foglaltak azért fontosak számunkra, mert elmondják, hogy vasfűhiedelmek az ország legkülönbözőbb vidékein ismertek; 65 Balassa Iván: Karcsai mondák (Budapest, 1963) 59. 66 Uo. 177—178. 67 Uo. 374—375. 235
