Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
A vasfüvet ma inkább fűszernövénynek tartjuk. Romváry Vilmos már idézett fűszerkönyve utal régi, még a római időkben való használatára is. Több nevét említi: ecetfű, keserűfű, lakatfü, közönséges vasfű. Szerinte fűszerként friss hajtásait szedik és salátát, káposztát, ugorkát, tököt, leveseket készítenek, ízesítenek vele. Megemlíti azt is, hogy helyettesítheti a sót és ezért sótalan vagy sószegény diétáknál is használják. 2 7 A vasfű ismeretében és felhasználásában az utóbbi időben beállt nagy változást jól mutatja, hogy 1973-ban már gyomnövényeink között tárgyalja a botanika. Újvárosi Miklós a Vasfűfélék (Verbenaceae) családjába tartozó vasfüvet (Verbena officinalis L.) éppen csak megemlíti. A családnak mintegy 800 fajtáját elsősorban a trópusokon tárgyalja és megállapítja, hogy a mérsékelt égövön kevés faja él. Nálunk tulajdonképpen csak két fajta őshonos. Közülük az egyik a Verbena officinalis L. 2 8 Újvárosi a vasfű egykori jelentőségéről, fontos szerepéről, a hozzáfűződő gazdag hagyományokról mit sem mond. Erről a jelentőségcsökkenésről, változásról ad számot Szabó Attila és Péntek János 1976-ban kiadott etnobotanikai útmutatója is, amikor a vasfűről azt írták, hogy „egykor hivatalosan elismert gyógynövény volt." Szerintük apró lila virágaival Erdélyben még ma is minden falusi út mentén, árokparton megtalálható. Kibéden még ma is gyűjtik, sarlóval vágják, árnyékban megszárítják és édesített teát készítenek belőle. Forrázatát a májbetegek használják. 2 9 A vasfű ismeretében és felhasználásában bekövetkezett nagy változást jellemzi, hogy Szabó Attila és Péntek János szerint a vasfű „egykor hivatalos" gyógynövény volt. Valóban így volt, ahogy erre már az előzőekben rá is mutattam. Most azonban más adatok felsorakoztatásával, inkább etnobotanikai vonatkozásban nézzük meg ezt a regreszszív folyamatot. Lencsés György Ars medicaja (1570 körül) hivatalosan elismert, fontos gyógynövényként említi. 3 0 Lencsés kompendiuma bizonyára merített a jóval korábbi, a XIII. század első felétől a XIV. század végéig terjedő időre utaló, a vasfüvet Saparafw-nek (szaporafű) nevező, úgynevezett Casanate gloszszákból, amiről régi magyar gyógynövényekről értekezve Grynaeus Tamás és Papp József adtak hírt. J 1 Visszatérve Lencsés Györgyre, megjegyezzük, hogy Lencsés, Varjas Béla szerint is, korábbi forrásokból táplálkozott, végső fokon a klasszikus hagyományból. 3 2 Ilyen előzmények után, a magyar botanika kibontakozásakor a vasfű, mint régóta ismert, nagy erejű, hatásos gyógynövény jelent meg. Méliusz Juhász Péter Herbáriumában, 1578-ban, részletesen leírta természetit, belső és külső hasznait, s felsorolta egy sereg felhasználási módját. Méliusz részletező és terjedelmes leírása nemcsak azt igazolja, hogy alapos forrásokból dolgozott, hanem azt is, hogy a XVI. században a vasfű tényleg széleskörben ismert és használt, általánosan elterjedt, hatásosnak tartott gyógynövény volt. Méliusz felhasználási adatai etnobotanikai jellegűek és véleményem szerint nemcsak korábbi ismeretek összegzései, hanem a vasfűhöz kötődő, ekkoriban gazdagodott és nálunk is elterjedt, illetve a későbbiekben kialakult hiedelmek, szokások alapjának, forrásának is tekinthetők. Méliusz szerint a vasfű „természeti: szorító, szárasztó, melegítő természetű, mert keserű. Belső hasznai: Ha a szaporafüvet (a vasfű egykori neve; Méliusznál még a galambfű, szentfű és a kakascímer név is előfordul) borban főzöd, melegen iszod gyakran mindenféle belső betegség ellen 27 Romváry i. m. 143—144. 28 Újvárosi Miklós: Gyomnövények (Budapest, 1973) 251. 29 Szabó Attila—Péntek János: Ezerjófű. Etnobotanikai útmutató (Bukarest, 1976) 78. 30 Spielmann József: Az Arc Medica. A közjó szolgálatában (Bukarest, 1977) 48— 83. 31 Grynaeus Tamás — Papp József: Régi magyar (gyógy-) növénynevek, 15—17. század. História Pharmaneutica. Comm. de Hist. Artis Medicinae. Suppl. 9—10. (Budapest, 1977) 32 Varjas Béla: XVI. századi magyar orvosi könyv. (Kolozsvár, 1943) 21. 230
