Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Dankó Imre: A vasfű (Verbena officinalis L.) a sárréti néphagyományban
jó: májat, lépet, vesét tisztít, követ ront, mérget kiűz, sárgaságot gyógyít. Ezen haszna vizének. Külső hasznai: Ha ecetben öszvetöröd, orbáncot, tüzesdagadást megállat. Ha mézzel összvetöröd sebet forraszt. Ha régi disznóhájjal összvetöröd, olvasztod, igen jó az asszonyállat teste, combja, szára, hasa dagadását véle kennyed. Ha a vizével a hagymázban való fekvő embernek homlokát kened, meggyógyítja, megveszett szájat, fogat a vize gyógyít. Mariscas, azaz a kövér, dagadt sülöket és egyéb varakot, fakadásokat, a vize, successa gyógyít. Igen jó a megállott vér indítására és belső betegségre. Amaz szaporafű, akit kakastarélynak hívnak, a kígyót, békát elűzi, kihajtja, ha iszod borban, ha füsteled véle, mint a Coniza, azaz a csíszárfű vagy balhafű, lásd odafel, farkas és rothadt sebet megállat a levele, ha reákötöd a kakastarét." 3 3 Amint látjuk, Méliusz nem egyfajta, bizonyos vasfűről, hanem többről is beszél, más fajtákról, amik azonban a voltaképpeni vasfűhöz hasonlóan széles körű gyógyerővel bírtak. A Méliusz Herbáriumát kiadó Szabó Attila a vasfűhöz fűzött megjegyzésében a mai helyzetnek megfelelően azt állapította meg, hogy „gyógynövényként ma nem tartják számon. A középkorban szent és csodálatos erejű fűnek, egyetemes hatásszerű varázsszex^nek tartották. Ez a legendás „vasfű", ebből született a népmesék minden lakatot nyitó füve." 3 4 Annak ellenére, hogy előbbi, az Ezerjófű című etnobotanikai útmutatóban mondottal ellentétes ez a megállapítás, helyes, mert manapság a vasfű Erdélyben sem „hivatalos" gyógynövény, ilyen fajta használata ott is erősen csökkent. A vasfűről népünk a továbbiakban is hasonlóképpen vélekedett. Gyógynövénynek tartotta, gyógyszerül használta és egyebekben is csodálatos erőt tulajdonított neki; varázsszernek hitte. Jellemző adat rávonatkozóan a XVII. századból, az ellenreformáció korából az, hogy a gályarab prédikátorokat végig kutatták, hogy nincs-e náluk vasfű, amivel megszabadulhatnának. Kocsi Csergő Bálint írta, hogy „a reformátusok egyenként (mert azokat inkább szeretik vala kínozni) a német officérek elejikbe a tömlöcből világosabb házhoz kivitetnek és annak színe alatt, hogy olyan vasfüvet keresnek nállok, mellyel a békó kinyithatnék, minden köntösökből levetkeztetnek: erszényekben, a köntösöknek minden ráncában szorgalmatosan megkeresik a vasfüvet; de elveszik az ezüst és arany pénzt. Nem volt olyan folt, varrás, köpenyeken, pokrócokon, ingeken, lábravalójokon, csizmájokon, amelyet lefejtvén a békó nyitó fűért meg ne keresték volna az ezüst pénzt. Olyan hallatlan fontos volt ez, hogy soha a tatár sem cselekedett így a rabjával." 3 5 Bellosics Bálint 1900-ban, egy feltehetőleg XVIII. századi, siklósi feljegyzésben a vasfű érdekes, az eddigiekben nem szereplő funkciójáról adott számot. „Hogy az asszonnyal senki ne közösüljön. Végy vas fűt a mely mindenfelé hajoljon és hajtsd meg úgy, hogy a' hegyit dugjad a' fokában, hordozza azt nála az asszony és tegye nyelve alá, nem tehet rajta senki. De még az ura sem." 3 0 Idézi a vasfű zárnyitó erejét is. „Hogy a' kötelek le húlljanak. A' nap követő füvet hordozd nálad, sem vassal sem lántzal sem egyéb a' féle szerszámmal nem kötözhetnek meg sem várban nem tarthatnak meg, minden féle kép el szabadulhat. Avval a' fűvel a lakatot meg érinteni a' patkánynak vé33 Melius Péter: Herbarium. Sajtó alá rendezte: Szabó Attila (Bukarest, 1979) 288— 291. — Szapora fű néven szerepel Pápai Páriz Ferenc Latin—Magyar és Magyar— Latin szótárában (Lőcse, 1708). 34 Ui. 427—428. — Szaporafű, Szapora Galambotz néven szerepel a Diószegi Sámuel— Fazekas Mihály (féle) : Magyar Füvészkönyv (ben) melly a' két Magyar Hazábann található növényeknek megismerésére vezet a' Linné alkotmánya szerént (Debreczen, 1807) 338., valamint a (Diószegi Sámuel) Orvosi Füvészkönyv, mint a magyar füvész könyv' praktika része (Debreczen, 1813) 388. 35 Kocsi Csergő Bálint: Kősziklán épült ház ostroma. Ford.: Bod Péter. — Makkai László (szerk.) : A magyarországi gályarab prédikátorok emlékezete (Budapest, 1976) 79. — Itt köszönöm meg Szabó Lajosnak a segítségét, többek között azt, hogy erre az adatra felhívta a figyelmemet. 36 Bellosics Bálint: Régi babonák. Ethnographia XI. (1900) 356. 231
