Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 3. (Berettyóújfalu, 1982)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: A báródsági nemes kerület rendtartása a XVIII. század végéről
kárt tennének, azokat Bihar vármegye nemrégiben nyomtatásban is kiadott statutuma szerint kellett megbüntetni. így tehát megállapíthatjuk, hogy e téren a Báródság előírásai teljes mértékben fedték a vármegye követelményeit. A kor erkölcsi felfogásának és közgondolkodásának megfelelően szigorúan büntették a káromkodást. A szabályrendelet ugyanis arról intézkedett, hogy akik másokat káromkodással megbántanának, azok két rénes forint büntetést tartoznak fizetni, azok ellenben akik az Úristen és a szentek ellen káromkodnának, már súlyosabb elbírálás alá essenek. Őket egyenesen Bihar vármegye törvényszéke elé állítsák. Amint láthattuk, a büntetéseket a szabályrendelet mindenütt pénzben állapította meg — egyetlen kivétel a fiatalkorúak pálcázása volt — gondoltak azonban arra is, hogy ez a büntetésmód a vagyontalanok esetében, a kiszabott büntetéspénz behajthatatlansága miatt eleve hatástalan maradhat. Ezért arról intézkedtek, hogy ebben az esetben — ha „nem lévén értékek, nem félnének a büntetésiül és így gonoszságot bátran követnek" el — azok börtönnel (árestom) és egyéb „testi sanyargattatással büntettessenek". A hadnagyi parancsot megtagadók büntetését három forintban állapították meg, s ha valaki ennek az összegnek a befizetését megtagadná, annak nagyságrendjét hivatalból kétszeresére emelték. Ekkor már újabb peres eljárás lefolytatását sem írták elő, hanem azt csak rövid úton, szóbeli citáció (idézés) mellett hajtották be. A büntetéspénz kifizetését a rendtartás szerint két törvényes módon lehetett megtagadni, mindkettő azonban kifejezetten csak a bírói ítélkezés hibája folytán állhatott elő. Az egyik esetben erre az érintettnek akkor volt joga, — ha nyilván tévedésből — a perre nem is idézték meg, s mégis büntetéspénz kifizetésére kötelezték. A másik esetben pedig jogában állott a tulajdonosnak a végrehajtást megtagadni minden olyan jószágában, amely per alatt még nem állott. Amint már említettük, a büntetéspénzeket külön megbízott pénztáros kezelte, s azt általában a közös kiadások fedezésére fordította. A korabeli életmód és közgondolkodás világába enged bepillantást a statutum ama rendelkezése, amely a büntetéspénz kifizetését természetben is engedte leróni, kizárólag azonban csak pálinkában és boritalban, amelyet a hadnagyi vagy főhadnagyi székeken nyilván testületileg fogyasztottak el. A perbeli idézésről még annyit kell megjegyeznünk, hogy azt az érintettnek elegendő volt akár szóban, akár írásban közvetíteni. Feltételként csak annyit szabtak meg, hogy azt a hadnagy a káplár útján hivatalosan közvetítse, s pontosan tudassa, hogy az alperest mely napra és hova idézték meg. Polgári perek esetében a határidőt az idézéstől számított tizenöt nap előtt nem lehetett hamarabb kitűzni, bűnügyek esetében azonban igen. A fentiek ismertetése után joggal vetődhet fel az a kérdés, hogyan helyezzük el a báródsági nemes kerületet a feudális magyar társadalom meglehetősen bonyolult szerkezetében. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy véleményalkotásunk csak a XVIII. század végi és a XIX. század eleji állapotokra vonatkozik. Azt az első pillantásra is megállapíthatjuk, hogy a Báródságot nem vethetjük össze a magyar királyság területén lévő egyetlen tulajdonképpeni értelemben vett szabad kerülettel sem. 1 1 Talán egyedül a horvátországi túrmezei nemesség 11 A szabad kerületek csoportosításánál Fényes E. a következő típusokat állapította meg: 1. Olyanok, amelyeknek egyes lakosai személyesen is nemcsak (pl. Túrmező). 2. Olyanok, amelyeknek lakosai személyesen tesznek egy nemest, s a vármegyétől független tisztikarral, országgyűlési székkel és szavazattal bírnak (pl. Hajdúkerület). 3. Olyanok, amelyek tulajdon portákkal és független tisztikarral bírnak, de országgyűlési szavazatuk nincs (pl. a 16 szepesi város). 4. Olyanok, amelyek sem külön portákkal, sem független tisztikarral nem dicsekedhetnek, de rendes jobbágyi szolgáltatásokkal sem tartoznak) pl. a korona nagykikindai kerülete). Fényest idézi Ereky István: A magyar helyhatósági önkormányzat. Vármegyék és községek I. A vármegyék (Bp., 1908.) 22. 172
