Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 2. (Berettyóújfalu, 1978)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - V. Szathmáry Ibolya: Szokások és hiedelmek a szerelmi élettől a keresztelőig a berettyóújfalui néphagyományban

hogy nemsoká meg fog halni, igyekeztek megkeresztelni, „nehogy pogányul hajjik meg és mennyik a másvilágra". A beteg csecsemőt bárki megkeresztelhette, ezt általában a bábaasszony végezte el. Gyermekágy A gyermekágy ideje hat hét volt, de ezt az időszakot ritkán feküdték végig, esetleg nehéz szülés vagy az első gyermek megszületése után. Akinek semmi segítsége nem volt, pl. törvénytelen gyermeke született és mindenki elfordult tőle, kénytelen volt saját maga ellátni minden munkát egy-két napi pihenés után. Az ilyen szülő nőnek gyermekágyas időszaka egyáltalán nem volt. A gyermekágyas nő helyett a rokonság — elsősorban anyósa, anyja, testvérei, férje —, valamint a szomszédok, később a felnőtt gyermekek látták el a házkörüli munkát, ők mentek el orvosért vagy a bábaasszonyért, ha beteg lett a gyermek. A gyermekágyas nő egyedüli teendője a gyermekgondozás volt, amiben a bábaasszony segített neki. Az anya három hét után már nemcsak tisztába tette, hanem maga fürösztötte gyermekét is. A gyermekágyas házában gyakori volt a látogató. A rokonok, szomszédok, ismerősök sohasem mentek üres kézzel. Legtöbbször finom, tápláló étellel kedveskedtek a gyermekágyasnak. A fehér szalvétába csavart komacsészében — akinek ez utóbbi nem volt, befőttesüvegben — tyúkhús levest, paprikás csirkét, rántott csirkét vagy rántott húst vittek krumplival, rizzsel, mártással. Uzsonnára madártejet, tejbegrízt, süteményt kapott a gyermekágyas. A rokonság egymás között megbeszélte és beosztotta, ki, mikor és mit visz a gyermekágyasnak, aki már az ő jelenlétükben hozzáfogott az evéshez, hiszen az ételt ebédidőben igyekeztek vinni frissen és melegen. Ha többen is vittek egyszerre ennivalót, a felesleges ételt eltette a gyermekágyas és akkor ette meg, amikor újból éhes lett. Ha valaki ételt nem vitt, virágot vagy babakelengyét ajándékozott az újszülöttnek és édesanyjának. A csecsemő „dunnája" (pólyája) alá tojást dugtak, aminek szimbolikus jelentése volt: „olyan egészséges legyen a gyermek, mint a tojás" — mondták. A látogatóknak nem illett sokáig maradni, hogy pihenésében ne zavarják az anyát és gyermekét. A gyermekágyasra és az újszülöttre vonatkozóan is számtalan hiedelmet találunk. A fekvő gyermekágyas lábához, feje alá kést, villát, koszorút tettek rontás ellen. „Mégis jó, ha az ember elővigyázatos" — mondogatták. 1. Abban a házban, ahol szülő nő van, az ajtóba kést, villát, seprűcirkot dugtak, nehogy bemenjen a rontó bábaasszony. 2. A bábaasszony útjába köleskását szórtak végig. A bábának össze kellett azt szedni mind egy szálig, csak azután mehetett be a házba, így elment minden rontó ereje. 3. A gyermekágyas első látogatójától, ha nő a kendőjét, ha férfi a sapkáját elveszik és addig nem adják vissza, amíg a gyermeket meg nem keresztelik (S. M.). 4. A látogatók, hogy el ne vigyék a gyermek álmát egy rövid ideig mindenkor leülnek. 5. Hajszálat tesznek a kisgyermek párnája alá, hogy ne vigyék el az álmát. Ha elfelejtene a látogató hajat adni, kérik tőle (S. M.). 6. A látogatók mind visznek tojást is. A gyermek párnája alá teszik, hogy olyan kerek legyék az arca, mint a tojás (S. M.). 7. A menstruációs nő vihet ebédet a gyermekágyasnak, csak meg kell mondani „baját" (S. M.). 230