Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Dankó Imre: Életmódbeli változások a dél-bihari síkság parasztságának felszabadulás utáni életében

Lábatlanban s csak mintegy 10%-uk a közeli állami gazdaságokban. A Lábatlanban dolgozó okányiakat egy vállalkozó szellemű, elsőnek odavetődött, okányi ember szervezte meg és vitte el oda munkára. Mezőgyán esetében sem különb a helyzet, mert 71 család (kb. 510 fő) költözött el a községből és 1963-ban 65 fő dolgozott távol a községtől. Ez utóbbiak főleg Budapesten helyezkedtek el, mégpedig zömében a különböző építőipari vállaaltoknál. Gesztről aránylag kicsi volt az elvándorlás, mindössze 27 család (mintegy 200 fő) távozott a községből. Alacsony a másutt dolgozók létszáma is. Mindössze tízen járnak fel Budapestre különböző munkákra és covábbi 12 fő jár a Dunántúlra kubikolni. Ebben a községben maradt meg leginkább a korábbról ismert kubikos foglalkozás, életforma. Zsadányban viszont nagy az elvándoroltak száma, körülbelül 150 család és családtöredék (mintegy 1100 fő) hagyta el az elmúlt 20 év alatt a községet. 1963-ban 45 fő dolgozott a községtől távoli munkahelyeken, mintegy 20-an Budapesten, 25-en pedig a környező állami gazdaságokban, gépállomásokon. Biharugráról is hasonló arányú volt az elvándorlás. A felszabadulás óta eltelt 20 év óta 98 család hagyta el a községet és költötzött főleg Budapestre. 20 fő körül mozgott 1963-ban azoknak a száma, akik távol dolgoztak a községtől és hetente vagy havonta jártak haza. Érdekes, hogy szinte kivétel nélkül valamennyien Budapesten kerestek és találtak munkát maguknak. Üjszalontán más volt a helyzet. Innen vándoroltak el aránylag legtöbben. A kérdéses időszakban 19 család és családtöredék költözött el; mintegy 250 fő. Az eljáró dolgozók száma is alacsony, mindössze 7 fő. Ezek közül hárman a vizesfási gépállomáson, hárman Budapesten a gyorsvasút építkezésnél, egy fő pedig a töviskesi gépállomáson dolgozik. Méhkerékre vonatkozóan sajnos, nem állnak rendelkezésünkre hasonló biztos adatok, pedig ez a község ebből a szempontból érdekesebb, mint a többi. A község nagyszámú agrárproletár lakossága már a felszabadulás előtt is nagymértékben idegenben vállalt munkát, summás volt. Ary Róza erről a problémáról 1960-ban egy nagyon figyelemreméltó cikket írt. Már a címe is sokat mondó volt: ,,Sutbadobta a vándortarisznyát 700 méhkeréki dolgozó paraszt. . ."

82 Elmondta a szerző, hogy kora tavasztól késő őszig megyénk minden táján találkozhattunk az állami gazdaságokban méhkerékiekkel. Valósággal harcoltak értük, mert mindenütt jó munkásokként ismerték őket. „A régi paraszti világ szerint dolgoztak", nem nézték, hogy hány órát dolgoznak, hanem az volt a lényeg, hogy a „piroshasú meglegyen". Mindig vándormunkások voltak, megszokták tehát az irányított munkát, régen is uradalmakban dolgoztak, munka alatt istállókban, pajtákban aludtak. A család ez alatt odahaza volt és próbált a családfő kerestetéből megélni. Rendkívül roszszak voltak az egészségügyi körülményeik, sok volt közöttük a TBC-s. A földosztás után változás állt be ugyan a község életében, de nem kaptak elég földet, és nem kapott minden rászoruló. Nem oszthattak, mert a határ annyi hold volt, ahány ház. Fejlődött ugyan a község, mert kapott köves utat, villanyt, új iskolát, tanácsházát, artézi kutat, de a földosztás önmagában nem oldotta meg problémáikat. Továbbra is távol keresték kenyerüket, csak jóval különb körülmények között, mint régebben. Munkásszállásokon éltek a munkák ideje alatt, rendesen és rendszeresen táplálkoztak, nem hajtották magukat agyon, mint régen. Közben otthon is változások történtek. Lassacskán levetették a saját szövésú vászonruhákat, melyek leghosszabb ideig itt maradtak meg, felújították a házakat, igen sok zsúpfedél helyére cserép került, új, modern bútorok kerültek a házakba, sok rádiókészülék talált gazdára a községben és az iskolázás területén is döntően más ma már a helyzet. Ma tanulnak a méhkeréki gyerekek. A felnőttek pedig városias ruhákban járnak. Hiába változott azonban a helyzet odahaza, életmódjukban, és vált jobbá; a döntő változás még váratott magára és csak a termelőszövetkezet fejlődésével köszöntött rájuk. 1956 előtt a faluban működött rossz termelőszövetkezet elidegenítette magától az embereket, a tagokat. De az 1959-ben alakult Nicolae Balcescu Termelőszövetkezet 38 tagja rendkívül szorgalmával, a szaktanácsok megfogadásával kimagasló eredményeket ért el s 10 hónap 82 Ary Róza : Sutba dobta a vándortarisznyát 700 méhkeréki dolgozó paraszt. . . Békés megyei Népújság 1960. jan. 23. 170