Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
TÖRTÉNELEM - GESCHICHTE - Dankó Imre: Életmódbeli változások a dél-bihari síkság parasztságának felszabadulás utáni életében
szövetkezetek földterülete kicsi volt, addig a (vezető, elnök stb.) vezetésnél élettapasztalatával, munkában szerzett gyakorlati tudással is könnyen boldogult. A fejlődés azonban egyre többet követelt a vezetőktől s ennek csak az ismeretek bővítésével lehetett eleget tenni. r' A termelőszövetkezeti tagság a vezetés színvonalának emelését, az ebben az irányban tett lépéseket, gyanakodva, sőt gyűlölködve fogadta. Erőszakkal lehetett csak agronómusokat alkalmaztatni a termelőszövetkezetekben. A tagság általában minden külső megkülönböztető mozzanatra élesen reagált, így például a szövetkezetek vezetőit elnevezte „aktatáskások"-nak. Ebben az elnevezésben összpontosult a tagság megvetése és egykori osztályhelyzetéből ittmaradt szemlélete is. Az ,,aktatáskás"-ok sajnos, sok esetben valóságos aktatáskásoknak, azaz olyan vezetőknek bizonyultak, akiket nemcsak az aktasáka viselése, hordása választott el a termelőszövetkezeti tagságtól, hanem sokminden más is. A vezetésben érvényesülési lehetőséget láttak és magával a lényeggel, a nagyüzemi mezőgazdaság kialakításával és ezen belül a tagság átnevelésével alig törődtek. Mindezek nyomán a termelőszövetkezetek első évei nehézségekkel voltak tele. A termelőmunka nagy zökkenőkkel folyt ugyan, a terméseredmények megfeleltek volna általánosságban, de a szervezés hiánya, a közös munkához való viszony alacsony színvonala mind a termelőmunkán, mind annak eredményein megmutatkoztak. A szomszédos Gáborján községben mindezt 1960-ban, a termelőszövetkezetek új korszaka indulásakor el is ismerték. Azt mondták, hogy Gáborjánban azelőtt is volt teimelőszövetkezet, ,,de meglehetősen gyengén működött, semmiesetre sem gazdálkodott olyan színvonalon, hogy az iparkodó, szorgalmas és tehetséges gáborjáni egyéni gazdák számára vonzó példát nyújtott volna." 2 5 1953-ban az úgynevezett Nagy Imreféle program után, és méginkább közvetlenül az 1956-os ellenforradalom előtt, mindezek hatására a parasztok egymásután léptek ki a szövetkezetekből, sőt a szövetkezetek egymásután bomlottak fel, területünkön is. Feloszlott a geszti Táncsics, a mezőgyáni Lenin, a zsadányi Előre, Újbarázda, Petőfi, a biharugrai Előre stb. A sok feloszlott szövetkezet mellett azonban számos megmaradtat, az idők viharát is kiállott szövetkezetet is találtunk. Ezekben a szövetkezetekben jó volt a vezetés, egészségesebb volt a munkaszervezés, jobban érvényesült a szövetkezeti demokrácia, és inkább megtalálták számításaikat a tagok, mint más szövetkezetekben, mindezek eredményeként megmaradtak, ellen tudtak állni a több oldalról jelentkező bomlasztó tevékenységeknek. Az 1956 -os ellenforradalom után új korszak kezdődött a termelőszövetkezeti mozgalomban. Nemcsak az országos szerveknek, hanem a helyi vezetésnek is volt ereje belátni és kiküszöbölni a hibákat. Az 1959 decemberében hozott Központi Bizottsági határozat rendet teremtett a termelőszövetkezetek kérdéseiben és kijelölte a továbbhaladás útját. A határozat abból indult ki, hogy a hibák és hiányosságok dacára a magyar mezőgazdaság szocialista átszervezésének meg vannak a feltételei. Az átszervezést elsősorban politikai, mozgalmi feladatnak kell tekinteni és a mozgalom fejlesztését a szövetkezetek megszilárdításával együtt kell végrehajtani. Hangsúlyozta a határozat, hogy az átszervezést a megerősödő munkás-paraszt szövetség keretében nem a parasztság ellenére, hanem velük haladva kell megvalósítani. A határozat nyomán számos gyakorlati intézkedés született és egy nagylendületű, általános szervezési munka indult meg. A szervezési munka ezúttal lényegesen könnyebb volt, mint 1948-50-ben, mert közben nagyot változott a gazdasági és a társadalmi élet. Ennek a változásnak a hatására a termelőszövetkezeteket odahagyott parasztok is belátták, hogy jobb a közös gazdálkodás, mint az egyéni. Sajátmagukon tapasztalták, hogy a termelőszövetkezetek elhagyása, felbomlasztása sajátmaguknak is károkat jelentett. Igen sok tanulságot vontak le a közben eltelt időben. Ezek a tanulságok rádöbbentették őket, hogy lépésük mit sem változtatott az alapvető tényeken, elsősorban azon, hogy a mezőgazdaság is fejlődött s hogy egyetlen járható útja a nagyüzemi gazdálkodás. Ahogy ez a felismerés terjedt, úgy alakultak újabb és újabb szövetkezetek. Még 1957-ben alakult 24 Egy évtized a zsámbéki tsz vezetőképző iskoláján. (Bp. 1961) 16. 25 Gáborján parasztsága eredményesen indult el az új úton. (Debrecen, 1960.) 1. 153
