Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

RÉGÉSZÉT, ÓKORTUDOMÁNY - ARCHEOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - Balla Lajos: Dacia az utolsó Antoninusok idején (161-192)

értelmezhető másként, mint a rendkívüli ellenséges fenyegetéssel szembeni védelmi intézkedés. Dacia hadseregét egy újabb légióval, valamint több segédcsapattal és vexillatioval erősítették meg.

3

2 Más kérdés, hogy a dáciai térség átalakított védelmi rendszere sem volt képes kezdetben felfogni a túlerejű ellenség nyomását.

u b) 167-ben és 168-ban Dacia súlyos háborús válságot élt át: a vandálok, „szabad dákok", jazygok és más népek támadásai úgy tűnik, teljesen felborították a tartomány védelmét. (SHA vita Marci, 14, l.),

3'' amelyre északon, keleten és nyugaton egyaránt rendkívül erős nyomás nehezedett. Ekkor kerülhetett földbe Dacia északekleti határán a tibodi (Tibodu) éremkincs, amely 167ben zárul,

1' s 167. május 29. után rejtették el az ampulemi bányakörzetben, Alburnus maior térségében a viaszostáblákat (v. ö. CIL III p. 925-959., kül. p. 949. no. XXI.). Ez utóbbiak elrejtését a kutatás egyértelműen egy nagyarányú barbár betöréssel hozza összefügésbe,

1''' azonban ez a feltevés csak annyiban állhat meg, hogy a bányakörzetben 167/168 körül lezajlott események hátterében egyik fontos tényezőként kétségkívül Dacia kritikusra fordult katonai helyzete állott - közvetlen támadással Alburnus maior körzetében - a bányavidék földrajzi helyzeténél fogva - aligha számolhatunk. Fentebb kimutattuk, hogy a lakosság elszivárgása ill. menekülése Alburnus maior-ban már 166 167ben megkezdődött, 167 168-ban pedig tömeges méreteket ölthetett. A kormányzat, amelynek szüksége volt a munkaerőre, minden bizonnyal igyekezett a telepeslakosság távozását megakadályozni. A kialakult feszült helyzetben a bányavidék népessége körében zavargások robbantak ki, s ezek kapcsán rejtettek el a viaszostáblákat.Dacia helyzetére jellemző, hogy a tartomány központi területein is pánikhangulat uralkodott. A tartomány telepes lakossága nyilván el akarta hagyni a provinciát, mert attól tartott, hogy a kormányzat, mint 118-ban, ismét Dacia feladását tervezi.'^ 167-ben a barbárok minden valószínűség szerint több irányból is mélyen behatoltak a tartomány területére. Dacia léte 167 168-ban valóban veszélyben forgott. A közép- és aldunai tartományok 167 folyamán katasztrofális helyzetbe kerültek, ennek következménye volt Marcus és Lucius Verus már 166/167-ben szükségesnek tartott szemleútja a dunai térségben 168-ban.

3

9 SHA vita Marci, 14, 6. denique transcensis Alpibus longius processerunt composueruntque omnia, quae ad munimen Italiae atque Illyrici pertinebant. V. ö. vita Veri 9, 10. composito autem bello in Pannónia . . . 168-ban Marcus Aurelius Pannoniában tartózkodott, Lucius Verus pedig - amint azt A. Birley fejtegetései nyomán másutt kimutattuk - törzskarával az aldunai tartományok, a két Moesia és Dacia védelmét szervezte újjá/'

0 Jóllehet a császárok beavatkozása sikeres volt (v. ö. SHA vita Marci, 14, 1.)' Da32 Balla L., DMÉ 1968, 128-, - CIL III 7625 a leg. X Fretensis különítményére utal. 33 Hasonló sorsra jutott a 168-ban megszervezett praetentura Italiae et Alpium (D. 8977) 170-ben vagy 171-ben, v. ö. A. Birley, i. m. 324-. 34 V. ö. Alföldi, i. m. 192. 221., 220. jegyzet. - A victoalokra: L. Schmidt, Die Ostgermanen.

2 102-, - Eusebius Werke. Die Chronik des Hieronymus. Ed. R. Helm. (Berlin, 1956) p. 205. Romani contra Germanos Marcomannos Quados Sarmatas Dacos dimicant. a. 168. 35 R. Noll, i. m. 58. no. 8. A lelőhelyhez: TIR Romula-Durostorum-Tomis, L 35 Bucarest. (Bucarest, 1969) 71. s. v. 36 Ld. pl. . D. Tudor, i. m. 34. A. Birley, i. m. 205. 37 Ld. lentebb és L. Balla. Oikumene 1. (Bp. 1976) 192. 38 V. ö. Eutropius VIII 6, 2. Cassius Dio 68, 13, 6. Ld. L. Balla, i. m. 189-. 39 A. Birley, i. m. 211-, G. Barta, ACUD 7 (1971) 67-. 40 Balla L., DMÉ 1968, 137. 39