Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

MUZEOLÓGIA - MUSEOLOGIE - Bellon Tibor: Beszélgetés a „templomnyi időt megért ház" lakójával

- Ez má megint nem egyenes beszéd - gondolta az öreg Lacza András. Vajon miért könlörfalaz az öreg. Furcsa egy vén ember! - Majd alkonyattájt, mikor be akartam már hajtani a csürhét, magához intett a vín ember. - Gyere csak ide, András fiam ! Ezt kiáltotta, amin nagyon csudálkoztam - honnan tudja a nevemet, hiszen én sohasem láttam őkelmét ennekelőtte. - Eridj is be fiam - azt mondja -, mert éjszakára nehéz idő ígírkezik, én is mindjárt tovább baktatok. Nem is igen járok már erre többet. Látom szegény gyerek vagy. Az apád is szegínyember fia vöt. Vedd eszedbe - fiam -, amit mondok, mert annak a helyén egy fazík arany meg ezüst vas elásva. Ha megtalálod, megemlegetsz róla. Nagyon érdekes, hogy az öreggel való beszélgetésemből, ahogyan leírta a tájat, ahol annak idején gyerekkorában a disznót őrizte, pontosan rá lehetett ismerni arra a helyre, ahol a gazdag dénárlelet előkerült. Legvalószínűbb, hogy a monda és a lelet között nincs semmi kapcsolat. A helyszín egyezése csupán véletlen, bár a népi emlékezetben a mondának lehetett reális részlete is, melyet azonban a vén ember nem emlegetett, vagy az öreg Lacza András nem közölt, amelyből a monda és a lelet közötti összefüggésre következtethetnénk. Erre a fetevésre a Törő fája elnevezés ad némi alapot. Az 1753-as kunsági és környékbeli parasztfelkelésnek Törő és Pető volt a vezére. Illésy István nagykunkapitány fogta el a felkelés vezetőit, akik közül hármat halálra, a többit súlyos fogságra ítélték. - Valószínű, hogy nincs semmi kapcsolat - valószínű, de nem bizonyos ! B. T. : Tudja-e Sándor bácsi, hogyan alakult adatközlőjének, Lacza Andrásnak a sorsa? 1953-ban, mikor a régészeti lelet hírét olvastam, nem gondoltam, hogy az öreg él, hiszen már akkor is öreg ember volt. Mégis, karcagi éltes öregemberektől kérdezősködtem felőle. Alig találtam olyat, aki felvilágosítást tudott volna adni. Legtöbben a nevére sem emlékeztek. Hosszas utánajárással megtudtam, hogy már a találkozásunk évében elment a Móré féle tanyából, felmondta a szolgálatot. Egyedül élő ember lévén valami asszonnyal társult, aki azonban hamar elhagyta, amint a béréből keservesen összekuporgatott pénze elfogyott. így ismét magánosságra jutott, ide-oda bolyongott, tanyáról tanyára, sehol sem fogadták be. Alamizsna kenyéren és tökmagon tengette az életét. Végtére a Zádor éren túli Móró tanyán, 1923-ban egy használaton kívüli malacólban halva találták. Ócska szeredásban tökmag volt a feje alatt. A város temettette el, mert senkije, semmije nem volt. B. T.: Munkál-e más cél is Sándor Bácsiban, mint hogy a tudománynak hasznára legyen? - Már gyerek koromban, mikor elkezdtem jegyezgetni ezeket a hagyományokat - eltökéltem, hogy tovább adom. Később tudatosult bennem, hogy ne csak a szakmabeliek számára közöljem a múlt emlékeit, hanem ezeket vissza kellene adnom az adatközlőim utódjainak is, akik már lassanként elfelejtik az ősi hagyományokat. Ha a dolgozataim nem is, a könyveim azt a célkitűzésemet szolgálják, hogy nekik viszaadjam az elődeik hagyományait. így valami módon pótolom azokat az átszármaztatási alkalmakat, amilyenek pl. a téli esték mesélgetései - sárréti viszonylatban a gyékényszövő, gyékénykosárkötő esték voltak, amikor összeült a fiatalság és az öregek, s hallgatták a meséket. Ezek az alkalmak kihaltak. Ezeket pótolni kell. Nagyon örülök, mikor egy-egy újságcikkem megjelenik. Legutóbb is a Naplót lapozta fel egy fiatal ember a mel"359