Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
MŰVÉSZETTÖRTÉNET - KUNSTGESCHICHTE - Sz. Kürti Katalin: Bényi Árpád művészete
sikerült a piros-zöld kontrasztot ilyen frappánsan kihasználnia. ,,Ösz" c. plextol képe a bent és kint összekapcsolása, intérieur és tájkép együttes megjelenítése a nyitott ablakkal, egyben az ősz színvarázsának, hangulatának érzékeltetője. Ugyanez, csak mélyebb filozofikus és szubjektív töltéssel a ,,Szürke szoba zenésze". 2 1 Üres szobában önarcképszerü férfialak gordonkázik, mögötte tájra nyíló ablak. Mindent elönt a kékek-szürkék elégikus hangulata. Önmaga zárkózottsagát, de közösség utáni vágyát, a világgal való szélesedő kapcsolatra való igényét fogalmazza meg itt Bényi a zártság és nyitottság képi elemeivel. Mondanivalóját, hangulatait már képcímei is elárulják. ,,Daltalan táj", ,,Megtépett virág", ,,Elhagyott ház kertje", ,,Nyitott ablak" stb. mindennek a zártságnak és nyitottságnak, magánynak és beolvadási igénynek, valamint a diszharmónián át megvalósuló harmóniaérzetnek kifejezői. Jelenleg főként tájképet fest, ritkábban portrékat, csendéleteket, aktokat, szobabelsőket. Tájképei mind bihari élményből fakadóak. Az állandó és változó alföldi táj, a régi és az új együtt jelenik meg képein. Az ősi mozdulatlanságában elnyúló szikes puszta, a mocsaras berek éppúgy témája, mint a csatorna, vagy a gép megjelenése a tájon. Látszólag kisigényűek az alkotások: rajtuk hatalmas égbolt és sík vidék ölelkezik. Alig emelkedik a horizont fölé egy-egy fa, vagy nádas, s az ember-alkotta hodály, gémeskút. A megformálás módja és színvonala azonban jelzi, hogy sokkal többről van szó, mint a táj egyszerű lefestéséről. Benne van a képekben a táj lelke, karaktere, s a művész témához fűződő minden indulata, szeretete. Tornyai János - akinek bizonyos vonatkozású hatását éreznünk kell Bényi művein - írta 1910 körül: „Újabban inkább az eget szeretem, vagy a pusztát. Ennek is a lelkét inkább, mint a külsejét". „Festem a nagy sömmit" - jellemezte pusztai tájképei témavilágát, s azt a lehetőséget, hogy a sík vidéknek is megvan festői szempontból a jelentősége, habár a szemlélőnek az nem olyan izgalmas, mint a hegyvidék vagy vízpart. Tornyai valóban a lelkét ragadta meg a pusztának, s benne emberalak nélkül is jellemezte az ott élők sorsát. A megfestés hevessége is jellemezte indulatait, szinte egyetlen ecsetvonással, alia prima festette heves iramú, sodró erejű tájképeit. Ez a festésmód és indulat Bényi Árpádnál is jelentkezik. Egészen más azonban művei hangulata, mint ahogy más kor és más életérzés a festői alapja. S egészen más képei felülete, melyek megmunkálása a mai gesztusfestészeti törekvésekkel rokon. 2 2 Mocsarakat, berkeket ábrázoló képei mozdulatlan szép, homogén felületeikkel kapnak meg. A barnák, zöldek szinte zenei átmeneteiben finom kalligráfiával, szinte nem is festve, hanem írva tűnnek fel a fák, bokrok jelei, álomszerűén tünékeny jelzései. A festék véletlennek, esetlegesnek ható csurgatásai mentén leheletszerű árnyalatok képződnek, s fény-árnyék hatást, a vízben tükröződés képzetét keltik. „Eső után" c. nagyméretű plextol képe a borongásnak és a derűnek, a feszültségnek és a feloldódásnak, elernyedésnek misztériumjátéka. A táj hangulatának érzékeltetésén túl a művész indulataira utalás. A zöldek-sárgák, szürkék zeneileg összecsendülő, hatalmas lendülettel, dinamikusan festett foltjában a fák kalligráfikusan megrajzolt ágai vonalai vibrálnak. Jellegzetes Berettyó-parti hangulatot ad „Ösz" c. képe, amelyen erőteljes kékek, nedvzöldek, szürkék csattannak öszsze a fényes, vidám sárgákkal. ,,Bihari táj"-án és „Pusztai Tájkép"-én Bartók Concertojának elégikus csendjével indít a művész, hogy végül, egy felcsattanó 21 Egyik változata a Déri Múzeum, másik változata a Bihari Múzeum tulajdona. 22 Elsősorban Kokas Ignác és Lóránt János művészetével. "326
