Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Korompainé Szalacsi Rácz Mária: A bihari házikenyér
ríil: suláp. Szeletről akkor beszélnek, ha csak félkörnyit kanyarítanak le. A kenyér egyes részeinek elnevezése : teteje, alja, feneke, haja, alsó haja, felső haja, oldala, eleje, duca, fara, hátulja, sülése, béle. A jó kenyér jelzői: magasra nőtt, dúcos, foszlós hélű, likacsos, lágy, színe : cigányos, piros-barna, leány színű. A rosszul sikerült kenyér lapos, ragacsos bélű, szalonnás, megégett hajú. A megszegett kenyeret nem szabad szegett részével az ajtó felé fordítva letenni, mert a hiedelem szerint akkor kimegy a házból a szerencse. Kenyérvágáshoz vékony, hosszú pengéjű kést használtak, ehhez gyereknek nem lehetett hozzányúlni. ,,Kés, olló - nem gyerek kezébe való" - mondogatják ma is az asszonyok. A ropogóspirosra sült kenyérhajat a gyerekekkel etették meg, mert úgy tartották, hogy attól pirosodnak. Ha nagyon barna, fekete lett a kenyér haja, akkor lehajazzák és a kenyérhéjat a moslékba keverik. Kenyeret eldobni, földhözvágni vagy összetaposni nem szabad, mert a néphit szerint a kenyér Isten áldása, s nagy bűnt követ el, aki méltatlanul bánik vele. A véletlenül leejtett darabot is megcsókolták, mikor felvették. Régebben még a házőrző kutyának sem adtak, csak korpakenyeret, amit korpalisztből a kislányok sütöttek a kutyának, erről szól a berettyószentmártoni mondóka: ,,Korpát eszik a kutyám, uszítanám, ha tudnám." Mostanában a szárazkenyeret, amiből nem csinálnak prézlit, a kutyának adják. A bihari falvak népének szóhasználatában az egykenyéren élés családi összetartozást jelent. Ha a házastársak, vagy az egy családban élő anyós és menye között veszekedés üt ki, az idősebbek azt mondják: ,,Majd megbékélnek egykenyéren". A kenyérrel kapcsolatos babonás hiedelmek közül említésre méltó, hogy a pirított kenyérnek különös erőt tulajdonítanak. Egész Biharban elterjedt, hogy veszettségből kigyógyítja, ellene megvédi a kutyát. Nagykerekiben, hogy a gyermekágyas asszony tejét a másik szoptatós anya el ne vigye, azt csinálják, hogy mindkettőjüktől fejnek néhány cseppet és pirítósra csöpögtetik. Ha az asszonyok megették, elhárul a veszély. A kenyérsütés asszonyi munka. Biharban az asszonyok fokmérője volt, hogy milyen kenyeret tudott sütni. 2' A hagyományos paraszti életforma egészen az 1950-es évek végéig megkövetelte, hogy az aszonyok értsenek hozzá. A felszabadulás előtt csak a falusi értelmiség asszonyainak nézték el, ha nem sütött. A parasztlányokat már 12-15 éves korukban kezdték kenyérsütésre tanítani. Ha gyenge, vézna volt a kislány, akkor várt az anyja, „nehogy elprédálja a drága lisztet", de a maga szórakozására öklömnyi nagyságú cipót, vagy korpakenyeret az ilyen kislányok is sütöttek, ezt a játékot még a szegényebb asszonyok is megengedték. Ha a leányka megerősödött, az édesanyja maga mellé állította, hogy először csak figyelje, mit hogyan kell csinálni, aztán kisebb feladatokat adott neki: készítse elő az eszközöket, hordja be a tüzelőt, vizet melegítsen, dagasztásnál töltse a vizet, lisztezze a tésztát. Ha ügyesnek bizonyult, az anyja rábízta a kovász elkavarását, felverését, segíthetett a dagasztásban és a fűtésben. Utoljára engedték meg a kemencébe vetést, mert annak különös jelentőséget tulajdonítottak, hogy jól sikerüljön. Ha a lapátról lefordult, lecsúszott a kenyér, azt nemcsak a pillanatnyi kár miatt tartották bajnak, hanem rossz jelnek is vélték, nem jó házasságot jósoltak az ilyen lánynak. A gyakorlás módja az volt, hogy a leány jó néhány alkalommal az édesanyjával együtt csinálta végig az egész munkamenetet. Ilyenkor adták át az anyák tapasztalataikat, jótanáccsal, dicsérettel biztatták az „inast", ha ügyetlenkedett szidták. Hatodik, nyolcadik alkalommal már önállóan is megpróbálhatta a heány a sütést, akkor az anyja csak ügyelte. A családban ünnepnek számított, amikor a leány először egyedül sütött. „Férjhez lehet adni" mondogatták, ha jól sikerült az első kenyér. Előfordult, hogy az édesanya betegsége rniatt kellett a lánynak megtanulni a sütést, ilyenkor az anyja az ágyból dirigálta, hogy mit, hogyan kell csinálni. Ha az édesanya még azelőtt meghalt, mielőtt a lányát megtanította volna kenyeret sütni, akkor az aszsonytestvér, a keresztanya, vagy a mostoha tette ezt meg. Volt olyan adatközlőm, aki az anyósától tanulta meg. Ez az asszony szegény, román család lánya volt, otthon csak málékenyeret készítettek, s 10 Szűcs: i. m. 220. 298
