Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)

NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása

odajött a lyukhoz, az ember megcsípte, kijött, akkor a csonkot behajtottuk, a bűrt rátettük, akkor az ember vett a szájába egy falat kenyeret, öszerágta, hogy jó puha legyík, evvel behúzta, hogy levegőt ne kapjon. Másnap már ett." Tőgyi Imre eljárása a következő: „A kábája jobbos volt, vagy balos. Ott puha volt a koponya. A birkát dagasztólábra tettük fel. (Kenyérsütésnél használt teknőtartó állvány.) Összekötött lábbal hanyatt fektettük. A bűrt felvágtuk, a koponyát késsel kikapartuk. Ezt nem volt szabad vágni, csak kaparni. Ha vérzett kíkküvel állítottuk el. A velőhártyán nagy tűvel níztük meg. Ott volt a hólyag. Azt kivettük. Olyan serkeszerű volt benne. (A tetű petéje a serke.) A lyukat gyapjúval beborítottam, gyóccsal levarrtam a bűrihez zsákvarró tűvel. Csak aratáskor, a nyírok vágták le, úgy ott maradt." A férgezés, férgészés, részben megelőző eljárás, az állatok gondozása, tisztán tartása. A kosok, ürük nemiszervét nyáron belepi a por, beköpi a légy, hamar megférgesedik. így járnak azok a juhok is, amelyeknek a bőrét nyíráskor az olló kicsípi. Kreolinnal kenték a fertőzött helyet. „Férgelni kell az őrüket. A monya hegye piszkos, beköpi a légy." Ezért nevezték a kreolint őrüszemek. A juhászok a heréléskor használt pálinkát is tréfásan „örüszernek" nevezték. Ha már féreg volt a sebben, vagy az örüben, lefogták az állatot és a juhász a szűr ujjából, vagy a tarisznyából kivette a íérgészőíát, amit állandóan magánál hordott, kitakarította, kreolinnal fertőtlenítette. A férgésző arasznyi hosszú, egyik végén lapos, másikon hegyes fadarab, amivel sokféle müveletet végezhettek. A kábasághoz hasonló tünettel járt a uértolulás, amikor az állat a fejét ide-oda himbálta, nem evett. Ennek gyógyítása volt a megerelés. A lapocka és a nyak közt egy kisebb eret megvágnak és véreztetik bőségesen, majd a sebet összeszorítják, míg az alvadt vértől eltelítődve megszűnik a vérzés. Az erelést a csizmaszárban tartott késsel végzik. Azért tartják itt, mert az erelést gyorsan kell végezni, jó ha mindig kéznél van a kés. Leggyakoribb betegség a rühösség, a bőrön terjedő, fertőző gombásodás. A rühös juh vakarózik, tépi magáról a gyapjút, nem eszik, lesoványodik, kihull a szőre. Gyorsan terjed a többiekre is. Naçry szégyen volt, ha rühös lett a nyáj. Csúfolták is érte a juhászt: ,,Rezes kampó, rühös birka!" A juhászok maguk készítették és a szűr ujjában magukkal hordták a rüszert, rüzsírt. Egyénenként változott a készítési mód, de lényegében ugyanabból az alapanyagból. Tőgyi Imre így készítette: ,,Kényeső, vastagterpentin, vékonyterpentin, meg tanatol kellett. Ha ez nem volt, dohányból főztek. Ha elkészült, a tenyér gödribe egy cseppet tettek, ebbe beleeresztettek egy kullancsot. Ha kimászott, sót tettek hozzá, ha jó volt a szer, azonnal hanyatt vágta magát." Sok gazdaság készen vette a szert, amint erről a gazdakönyvek számot adnak. Sajátos betegség a Konyáron szőrféregnek nevezett nyavalya. Ez ugyanis nem azonos a másutt hasonlóan nevezett betegséggel." Nem a tüdőben keletkezett fertőzést, hanem a bőr egyfajta gombásodását hívják szőrféregnek. Az adatközlők szerint: , Hasonlít a rühösséghez, nyáron jelentkezik, mintha a féreg enné a szőrit, úgy lehull. A gazdák észreveszik, hogy beütött a baj, igyekeznek a bírbáránt kiadni, „a juhászé hadd hulljon". Az ilyen bárány olyan gyenge lesz, hogy ,,ha az esős idő megjön, ő meg elmegy." Érdemes megemlíteni, hogy a híres gyógykovács, a konyári Kamuti Pál a XVIII. századi kéziratos receptes könyvében a lovak szőrférgességét külső és belső használató gyógyszerrel kezelte.

1' „Próbált recept a szőr féreg ellenn. Vagasd meg elsőben a tüdő has sarkantyú és rohanó eret az Utánn harmad napján végy 36 Paládi-Kouács Atltila: A kelei palócok pásztorkodása. Műveltség és Hagyomány VII. (Debrecen, 1965.) 112. Bencsik János: Pásztorkodás a Hortobágy északi területén a XVIII. század végétől. (Debrecen, 1969.) 68. Így vélekedik Gémes Balázs, a kunsági juhászat kutatója, aki a Konyáron szőrféregnek nevezett betegséget futónyű néven ismeri (levélbeni közlése) 37 A receptes könyv ismertetése Molnár Gyula: Egy XVIII. századi gyógykovács könyv receptejei. Ethrographia LXXV. (1964) 3. 248