Héthy Zoltán szerk.: Bihari Múzeum Évkönyve 1. (Berettyóújfalu, 1976)
NÉPRAJZ - VOLKSKUNDE - Molnár Gyula: Egy észak-bihari falu hagyományos juhtartása
zépre került gyenge bárány megfullad. Ilyenkor mozgatni, zavarni kell a nyájat. Különösen nyírás után védekezik így a birka a csípős rovarok ellen, amik nemcsak a csupasz bőrét, hanem az orrlyukait is támadják. Máskor meg nem lehet megállítani, mert nem legel, hanem szüntelenül megy, ,,őr egész nap". (Őr-őröl, a régi szárazmalmokat ökörrel, lóval hajtatták, amik szünet nélkül jártak körbe, mert őrlés közben nem lehetett pihenni.) Ilyenkor elébe kell állni a nyájnak és az a juhász feladata, hogy nyugtassa a nyájat. Nagy melegben naponta többször, de délben és este feltétlen itatni kell. Ha közel volt a Kálló, oda hajtottak, mert a tiszta folyóvizet tartották mindig a legjobb ivóvíznek. A folyó töltésén csináltak lassan lejtő itató lejárókat, ezen nem törte egymást a jószág, míg inni ment, vagy feljött. Ha messze volt a folyó, vagy a kánikulában kiapadt, kutakból itattak, de a vizet előre fel kellett húzni, hogy enyhős legyen, mert a hideg víztől tüdőgyulladást és egyéb betegséget kaphatott a juh. Az állóvizeket, pocsolyákat nem itatták a fertőzés veszélye miatt. A legelőn levő kutakat egy-két évenként tisztították, kotorták. A vizet kimerték, az aljára beomlott földet, iszapot kihányták, ugyanúgy a belé hullott iírget, ürgét, egeret, egyebet. A derecskei gazdaság szigeti kútjának tisztítása 1866-ban 3 f. 60 krajcár, 1869-ben 3 f. 80 krajcár volt. 3 3 Éjszakára enyhős helyre, szélvédett gerádgya alá, temetőárokba, majd a hodályok megépülése után ide hajtották éjszakára a nyájat. Itt a jószág nincs kitéve az idő viszontagságainak, nem riogatja kóbor állat, tolvaj sem fér hozzá könnyen. A trágyahozam is nő, mert a hodálygané olyan, mint a máj. Ezzel ha meghányták a szőlő sorát, dinnyeföldet, évekig hajtja. Viszont az öreg juhászok véleménye szerint amióta a hodályok divatba jöttek, elkorcsosultak a juhászok is, birkák is. Azóta van olyan sokféle betegség. Addig „olyan vót a kisbárán, mint a vasík". A konyári gazdaságokban a nyári almozás a gazdatársak joga volt. Az értékes trágyára mindenkinek szüksége volt s így a főgazda által nyilvántartott sorrendben és meghatározott ideig szalmát, vagy péuát vittek a hodályba, cserében elhordhatták a felgyűlt trágyát. A juhászok ügyeltek arra, hogy tiszta, lehetőleg pormentes alom kerüljön a juhok alá. Erre külön felhívták a gazdatársak figyelmét. Ha a tagok nem almoltak, a gazdaság gondoskodott róla, a trágyát pedig a közös pénztár javára értékesítették, 1942-ben 65 pengőt, 1950-ben 50 forintot könyveltek el. Ma új módszert vezettek be a háztáji gazdaságok. Ugyanis a gazdatársak nem vállalhatják az almolást szalmahiány miatt, de a gazdaságnak sincs rá lehetősége, így minden gazda köteles egy napot a közös javára kaszálni. A Horgas és a Telek nevű határrész szittyós, sásos rét, amit semmire sem használnak. Ezt szárítják és megszárítva almolnak vele. A trágyát a szövetkezet a közös földjére viteti ki. c. A juhok íürösztése A hagyományos juhgazdasagokban a íürösztésnék is meg volt a sajátos ideje, munkamenete. Konyáron általában május 5-én, ha az idő már jó meleg volt. A fürösztést, más néven úsztatást a Kállóban végezték. A uashídnál (vasúti híd) elkötötték a folyót, vagyis gáttal felduzzasztották a vizet. A vízbe vezető lejtős úthoz dorongokból karámot építettek. Ennek két ajtaja volt. Egyiken behajtották a nyájat, a másikon a fürösztőre ment. Itt kettős korlát terelte a vízbe a juhokat s ez végigment a folyómederben mintegy 600 méter hosszan. Itt álltak ingben, felgyűrt gatyában a iürösztők, kik kézről kézre adták egyenként a juhokat, vízmentiben, csak arra kellett ügyelni, hogy az orra a víz alá ne kerüljön. A víz elvitte a szennyet s mire a juh a hosszú korlátok közt leúszott, szép fehér lett a gyapja. A feljárón deszkapallókat helyeztek el, hogy a kijövő nyáj össze ne sározza a bundáját. A fürösztés után két hétig a juhász nem mehetett homokos, tövises legelőre, ha eső jött, behajtott, nehogy sáros legyen a nyája. így vigyáztak a nyírásig. A derecskei gazdaságok az úsztatást Hencidán, vagy Gáborjánban végezték a 33 Derecskei gazdakönyv 238
