T. Szőnyi Eszter: Arrabona topográfiája - Tanulmányok 1. (Győr, 1992)
3. A RÓMAI TELEPÜLÉS - Vicus
A Gorkij u. 31. sz. ház pincéjében előkerült még egy rómaikori objektum, amely a betöltésében levő anyag alapján csak a korarómai időszakban funkcoinálhatott. Ez egy eredetileg is földbe mélyített, 3x2,5 m nagyságú, sarkain cölöplyukakkal, oldalai mentén gerendahelyekkel jelentkező, lapos kövekkel, majd megújított deszkapadlóval burkolt tárolóhelyiség /5.kép/. Betöltésére a nagy mennyiségű amphoratöredék jellemző. Jól kiegészíti a használatáról alkotott képet egy különleges agyagszűrő több töredéke. Korhatározásához apró Pó-vidéki sigillatatöredék is segít. A földbe mélyített raktár elképzelésünk szerint a település határában egy borkereskedő tárolóhelyisége volt, amelyet még a római korban felhagytak, ugyanis részben fölötte kis árokkal határolt kavicsozott római út vezetett el. A pincétől D-re már kizárólag agyagkitermelő gödrök kerültek elő. A fentebb ismerteti rész a Széchenyi térhez hasonlítva a római korban domb lehetett; míg téren a legrégibb római rétegek 490-550 cm mélységben jelentkeztek, addig itt az őshumusz mélysége mindössze 300-350 cm volt. Épületre utaló nyomoknak magyarázhatók még a Kiss J. u. 9., 9a és 9b sz. házak telkéről előkerült kő "cippusok", amelyeket azonban Lovas E. határkőnek vél (58). Amennyiben épülethez tartoztak, sem gondolhatunk folyamatos beépítésre K-i irányban ilyen távolságban. Ugyanígy csak magányosan álló lakóépülethez, vagy esetleg a közeli temető egyik sírépítményéhez tartozhatott a fenti területtől még DK-re, a Vas Gereben u. és a Schönherz Z. u. sarkán, házépítés során talált kő oszlopláb is (59). Tovább nyomozva a település D-i peremét már csak szórványos nyomokra vagyunk utalva, így az említett Gorkij u-i ásatás területétől ÉNy-ra, a Széchenyi tér D-i részén is találkozunk még falmaradványokkal a bencés gimnázium sarka előtt (60), ugyanitt freskós épületrész Is előkerült, az épület pontos helye és iránya azonban ismeretlen. Ettől Ny-i irányban, a Kazinczy utcának a Lenin út felé eső részén hallunk újabb homokkő alapfalakról (61), jóval délebbre pedig 1950-ben kerültek elő falmaradványok a Bajcsy-Zsilinszky u.- Lenin út kereszteződésében. Ez az épület azonban már nem tartozott a sűrűn beépült 30